Együttműködési perspektívák Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosáért

2014.01.15. | Kolozsvár , Ifjúság
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Együttműködési perspektívák Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosáért

Kedden, január 14-én került sor a Kolozsvár Európa Fővárosa 2015 kontextusában a magyar programokat összefogó kezdeményező bizottság és Magyarország kolozsvári főkonzulátusainak képviselői közötti egyeztetésre. A találkozón jelen volt Magdó János főkonzul, Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Talpas Botond, a Magyar Ifjúsági Konferencia erdélyi régiós elnöke, Vizi Gabriella konzul, Rés Konrád, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, illetve Geréd Imre városi tanácsos, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR – MIÉRT tagszervezet) elnöke. A megbeszélés keretén belül sor került a kezdeményezés céljainak bemutatására, valamint a különböző együttműködési perspektívák, forrásbevonási lehetőségek feltérképezésére.

Magdó János főkonzul üdvözölte a kezdeményezést, mely szerint az erdélyi ifjúsági szervezetek kezdeményező bizottságot hoznak létre, hogy egységesen lépjenek fel céljaik megvalósítása érdekében. A főkonzul fontosnak tartotta, hogy az ernyőszervezetbe minél több magyar ifjúsági szervezet belépjen és együtt egy erős magyar jelenlétet valósítsanak meg az ifjúsági főváros idején. Ez úgy valósulhat meg, ha az erdélyi ifjúsági szervezetek maguk találják ki a konkrét programokat, akciókat, amiket meg szeretnének valósítani. A Főkonzulátus partnerként részt vesz ezekben, és segítséget nyújt magyarországi szervezetek és anyagi források felkutatásában. Magyarország a kezdetektől támogatja az ifjúsági főváros ügyét, és a rendelkezésre álló eszközeivel kész a jövőben is segítséget nyújtani. Különös figyelmet kell fordítani a kölcsönös tájékoztatásra és a rendszeres kommunikációra a részt vevő felek között.

 

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja a magyar közösség értékeinek és kultúrájának minél látványosabb és eredményesebb bemutatása, továbbá a magyar ifjúsági szervezetek tevékenységének minél hangsúlyosabb megjelenítése a Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 program során. Ennek érdekében, a kezdeményező bizottságon keresztül egy keretet kívánunk nyújtani az ilyen irányú ifjúsági törekvéseknek, számos, Kolozsváron és Erdélyben tevékenykedő magyar ifjúsági szervezettel felvéve a kapcsolatot, egyeztetéseket folytatva az elkövetkező időszak tevékenységeiről” – ismertette Bodor László. Ugyanakkor elmondta, hogy az RMDSZ anyagilag is támogatni fogja a magyar ifjúsági szervezetek ilyen irányú elképzeléseit: „Az idei év elején olyan nyílt pályázatot fogunk meghirdetni, melynek keretén belül azon programok támogatását fogjuk előnyben részesíteni, amelyek 2015-ben elő tudják segíteni a magyar ifjúság minél szélesebb körű bevonását, egy életképes magyar közösség felmutatását”.


Horváth Anna alpolgármester a rendszeres és kölcsönös tájékoztatás fontosságát emelte ki: „Bár a városházán idén megkétszereződik az ifjúsági szervezeteknek biztosított keretösszeg, a magyar vonatkozású programok szempontjából lényeges olyan partnereket bevonni, mint a Magyar Kormány, amely hozzá kíván és hozzá tud járulni a magyar ifjúsági szervezetek kezdeményezésének sikerességéhez.”

 

„Az ifjúsági főváros program a kolozsvári és az erdélyi magyarok számára egyaránt egy olyan alkalom, mely lehetőséget ad arra, hogy megmutassák magukat a régiónak és Európának. Ennek tükrében a kezdeményező bizottság tagjai arra vállalkoztunk, hogy erőforrásainkat közösen összpontosítva egy erős magyar keretet, jelleget adjunk a 2015-ös évnek, amely kezdeményezés mögé a Magyar Ifjúsági Konferenciában jelen levő ifjúsági szervezetek is felsorakoztak” – számolt be Talpas Botond, MIK erdélyi régiós elnök.

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.