Elhelyezték az orvosi szolgálati lakások alapköveit

2013.07.24. | Székelyföld , Sepsiszentgyörgy , Egészségügy
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Elhelyezték az orvosi szolgálati lakások alapköveit

A Studium Alapítvány célul tűzte ki a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás támogatását, valamint a fiatal orvosok itthon maradásának segítését. Az ennek érdekében elindított projekt keretén belül építenek orvosi szolgálati lakásokat immár Sepsiszentgyörgyön is Kovászna Megye Tanácsának, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának és a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház támogatásával. Az otthonok alapköveinek elhelyezésére július 23‑án került sor ünnepélyes keretek között az említett egészségügyi központ kertjében. 

Az eseményt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, köszöntve az egybegyűlteket kihangsúlyozta: „Háromszéken olyan építkezésnek helyezzük el az alapjait, amely előremutat, hiszen az általános megszorítások ideje alatt is megtaláltuk a módját annak, hogy az egészségügyben dolgozók számára megújulást, előnyöket hozó beruházást eszközöljünk, mely a közös összefogás eredményeként valósult meg”. Dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány kuratóriumának alelnökének a kezdeményezésére elindított program kapcsán az elnök elmondta, a marosvásárhelyi orvosi lakásokhoz hasonlóakat szeretnének építeni Sepsiszentgyörgyön. A szükséges feltételek adottak a megyében: a kórház és a mentőszolgálat minőségének fejlesztése mellett a szakszemélyzet, elsősorban az orvosok hazacsábítása is fő feladat. 

 

Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, a program egyik támogatója két kérdés kapcsán is említést tett felszólalásában, amelyek az elkövetkezőkben Sepsiszentgyörgy fejlődését hosszú távon befolyásolják: a szolgálati lakások alapkőletétele, illetve a Sapientia EMTE mezőgazdasági és erdőgazdasági karának a megyeszékhelyen való létesítése kapcsán. Az államtitkár a hegymászók útvonalához  hasonlította az említett törekvéseket, mely még, elmondása szerint az alaptábornál tart, melyet sok munka és tervezés előzött meg, de rengeteg erőfeszítésre van még szükség a teljes cél eléréséhez. Továbbá a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket a tervek kivitelezésében. „Elérkezett az ideje annak, hogy mind az oktatásban, mind az egészségügyben és számos egyéb ágazatban konkrét eredményeket tudjunk elérni. Bízunk abban, hogy lesznek magyar orvosok. Elengedhetetlen ehhez a munka, a család és az otthon, mert ezek hiányában tovább folytatódik az anyaországban és Romániában jelen levő probléma, az orvosok külföldre vándorlása”- részletezte Németh Zsolt.

 

”Aki házat épít, a jövőt építi!” ezzel a gondolattal indította köszöntő beszédét Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikákért felelős helyettes államtitkár. Elmondása szerint a magyarság képes az összefogásra, a jövő építésére, erre jó példa ez az esemény is. “Bízok benne, hogy házunk és közösségünk ki fogja majd állni az idők próbáját, hiszen az összefogás az amire és amiből épül, olyan, mint a szikla: erős, alapozni lehet rá házat, hitet, jövőt itt a Székelyföldön és az anyaországban egyaránt”- hangsúlyozta, hozzátéve, nem mindegy, hogy pár évtized múlva lesz-e magyar orvos a térségben, s ez csak a magyarság és az anyanyelven tanulás megmaradásának lehetőségével valósulhat meg.  

 

Dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány kuratóriumának alelnöke köszönetét fejezte ki a  támogatóknak és mindazoknak, akik hittek a projekt megvalósulásában, valamint reményét fejezte ki az orvosi lakások mihamarabbi felépítésével kapcsolatban.

 

A beszédeket követően a projekt támogatói elhelyezték a Marosvásárhely utcáiról származó gravírozott köveket, majd  Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott áldást.

 

Sepsiszentgyörgyön a 3000 négyzetméter belterületen hamarosan elkezdődnek a munkálatok. Tervezetten 2014-ben két szinten elterülő épület három két szobás és három egy szobás összkomfortos lakás áll majd az igénylők rendelkezésére, legtöbb kétszer két éves periódusra.

 

Elhelyezték az orvosi szolgálati lakások alapköveit Elhelyezték az orvosi szolgálati lakások alapköveit Elhelyezték az orvosi szolgálati lakások alapköveit
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.