Érdemi párbeszédre van szükség Románia uniós szerepét illetően

2014.10.27. | Európai Unió
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Érdemi párbeszédre van szükség Románia uniós szerepét illetően

A következő időszakban Románia 6-7 milliárd eurót veszíthet a Kohéziós Politika által, az EU előző költségvetési keretéből finanszírozott projektekből, véli Winkler Gyula EP-képviselő, aki hétfőn dévai sajtótájékoztatóján beszélt erről. "A 2007-2013-as időszakban 19,8 milliárd euró állt Románia rendelkezésére a Kohéziós Politika forrásaiból. Az illetékes szakminiszter úgy véli, hogy elérjük a 80 százalékos felhasználási arányt, hiszen 2015-ben is lehet költeni ezekből a pénzforrásokból. Én nem vagyok ennyire optimista, úgy vélem, hogy nem fogjuk meghaladni a hatvan százalékot. Remélem, hogy téves lesz a becslésem" – hangsúlyozta Winkler Gyula. 

Szerinte arra lenne szükség, hogy Románia – 25 évvel a rendszerváltást és 8 évvel az uniós csatlakozást követően – végre aktívabb szerepet vállaljon az Európai Unióban. "Úgy vélem, mozgósítani kellene az egész társadalmat, hogy pontosan meghatározzuk, milyen szerepet szeretnénk betölteni az Európai Unióban. A 2015-ös év ilyen tekintetben jó kezdet lehetne, hiszen nem választási év" – vélekedett a képviselő. Romániában komoly közvitára lenne szükség annak kapcsán, hogy 2019 a céldátuma az euró bevezetésének, meg kellene kezdeni időben a felkészülést arra, hogy az év első felében Románia tölti be az EU soros elnökségét, fontos lenne az ország regionális fejlesztési elképzeléseiről beszélni, meghatározni az energiabiztonsági prioritásokat most, hogy közös energiapolitika körvonalazódik Európában, de a keleti országhatárnál tapasztalható instabilitás kapcsán is további biztonságpolitikai kérdéseket kellene megvitatni, mutatott rá Winkler Gyula.

 

A dévai sajtótájékoztató meghívottja volt Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, aki a véglegesítés előtt álló Örökségvédelmi Törvénykönyvről beszélt, amelyet rövidesen közvitára bocsátanak. Az RMDSZ államtitkára a Fogadj örökbe egy műemléket – Örökségünk őrei program harmadik évadjának indító rendezvényén vett részt Déván a Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Az RMDSZ Főtitkársága által kezdeményezett program célja megismertetni a fiatalokkal az erdélyi épített örökség védelmének fontosságát.

 

Winkler Gyula ugyanakkor bejelentette, hogy a Téglás Gábor Elméleti Líceum kedden évfordulós rendezvényt szervez annak tiszteletére, hogy tíz éve adták át használatba a dévai magyar iskola épületét, az esemény díszvendége Markó Béla szenátor, az RMDSZ korábbi elnöke.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.