Fontos a fiatalok szerepvállalása – Fiatal jelölteket indítana az önkormányzati választáson a MIÉRT

2016.02.19. | MIÉRT
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Fontos a fiatalok szerepvállalása – Fiatal jelölteket indítana az önkormányzati választáson a MIÉRT

Marosvásárhelyre látogatott Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke, akik Brassai Zsomborral, a Szövetség Maros Megyei Szervezetének elnökével és Ifj. Birtalan Istvánnal, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET) elnökével tanácskoztak.

A beszélgetést sajtótájékoztató követte, ahol Antal Lóránt beszámolt a még 2015 novemberében útnak indított tagszervezeti látogatásokról, valamint az RMDSZ területi elnökökkel történt egyeztetésekről, amelyeken azt kérte, a helyhatósági és parlamenti választásokon az ifjúság is megfelelő arányban képviseltethesse magát. Hangsúlyozta, a Szövetségen belüli újratervezés a MIÉRT számára a nyitást jelenti, lehetőséget a felelősségvállalásra. A partnerségben megállapított 15 százalékos kvótát az ifjúsági jelöltetek esetében is igényli a MIÉRT. Leszögezte: kiemelt fontosságot kell tulajdonítani, lehetőséget kell biztosítani a fiatalok számára, hogy a helyhatósági választásokon is érvényesüljenek, bejutó helyekre kerüljenek a listákon.

A sajtótájékoztató keretében Kovács Levente, az RMDSZ  Maros Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, fontosnak tartja, hogy a fiatalok helyzetbe kerüljenek, ezért támogatja, hogy a helyhatósági választásokon az ifjabbik generáció felelősséget vállalhasson a közügyek iránt, leszögezve, ezt az álláspontot fogja képviselni a megyei szervezet döntéshozó testületeiben is.

Maros megyében a MIET 33 tagszervezete újabb kettővel bővült, a mezőbándival, illetve a jobbágytelkivel – ismertette ifj. Birtalan István, aki az ifjúsági egyeztető tanács elkövetkező programjairól is beszámolt. Megemlítette a jövő heti Kocsmakvíz vetélkedőt, a február 27-én esedékes Agrárakadémiát, ahol mezőgazdasági kérdésekről esik szó, a március 4-i marosvásárhelyi MIÉRT Küldöttgyűlést, valamint a május 1-re tervezett ifjúsági majálist is.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.