Fontos a fiatalok véleménye, itthon és Európában

2014.05.13. | Kolozsvár , Ifjúság , MIÉRT , Európai Parlament , európai parlamenti választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Fontos a fiatalok véleménye, itthon és Európában

Fotó: Bethlendi Tamás

„Az együttműködés az ifjúsággal mindig fontos szerepet kapott munkámban, és amíg politikai funkciót töltök be, addig az is marad. Az erdélyi magyarság szülőföldön való megmaradása, illetve gyarapodása a legfontosabb célkitűzésünk, és ezt a fiatalok bevonása nélkül lehetetlen megvalósítani” – fogalmazott Winkler Gyula kedden azon a kiértékelő kerekasztal-beszélgetésen, melyet Kolozsváron szerveztek azoknak a fiataloknak, akik részt vettek a hétvégén Strasbourgban megszervezett Európai Ifjúsági Rendezvényen (EYE 2014). Az Európai Ifjúsági Fórum által szervezett nagyszabású rendezvényen 53 erdélyi fiatal volt jelen, egy része  Winkler Gyula és Sógor Csaba, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) támogatásával, másik része a Magyar Ifjúsági Központ képviseletében, a KMDSZ, Karrieriroda, KMDT, KIFOR, MAKOSZ, Igen, tessék! mozgalom és a Váróterem projekt részéről.  

A Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöksége főként arra törekedett, hogy olyan erdélyi fiatalokat juttassanak el Strasbourgba, akiknek még nem volt lehetőségük ilyen széleskörű rendezvényen részt venni, mondta el Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettese. „A MIÉRT tagszervezeteinek és a benne tevékenykedőknek az ilyen rendezvények tudnak valódi és hosszú távú célokat adni. Résztvevőink beszámoltak, hogy a rendezvény valóban meggyőzte az ottani fiatalokat arról, hogy őszintén érdekli Európát a fiatalok véleménye, az ilyen élménybeszámolók azok, amelyek valóban tartalmat adnak annak a jelszónak, hogy Európát Erdélybe és Erdélyt Európába. Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az elmúlt években folyamatosan támogatták a Magyar Ifjúsági Értekezlet munkáját, és lehetőségeik szerint segítették a fiataljaink tevékenységeit” – hangsúlyozta Jakab Adorján. 

 

„A Magyar Ifjúsági Értekezlettel eredményes kapcsolatot ápoltam, még mielőtt szerződésben rögzítettük az együttműködést. A MIÉRT-en keresztül brüsszeli irodámba is kerültek ki gyakornoknak erdélyi magyar fiatalok, illetve az EU-tábor szervezésében is közreműködünk” – emelte ki Winkler Gyula a beszélgetésen. A MIÉRT vezetőit legutóbb júniusban látta vendégül Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. Ekkor elfogadták az Erős partnerség az erdélyi magyar fiatalokért, az eredményes érdekképviseletért című nyilatkozatot, mely alapján a MIÉRT együttműködése az RMDSZ EP-képviseletével egyre tartalmasabb, és egyre több területre terjed ki.

 

Ennek kapcsán az erdélyi kampánykörúton levő Sógor Csaba is úgy nyilatkozott, örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy Winkler Gyulával együtt támogassák erdélyi fiatalok részvételét az idei strasbourgi Európai Ifjúsági Rendezvényen. Mint mondta, ,,jövőnk Európában van, fiatal küldöttjeink pedig ennek megvalósítói. Fontos, hogy fiataljaink a helyszínen generációs társaikkal megoszthatták gondolataikat az őket foglalkoztató kérdéseket, a fiatalok munkanélküliségével kapcsolatosan, vagy az Erasmus+ program révén kínálkozó lehetőségeket”.
A strasbourgi rendezvényen 5000 fiatal, köztük az erdélyi ifjúság képviselői folytattak párbeszédet arról, hogyan lehet jobbá tenni az európai fiatalok életét. Többek között a munkahelyteremtéssel, a digitális forradalommal, az EU jövőjével, a fenntartható fejlődéssel és az európai értékekkel kapcsolatos kérdéseket, elképzeléseket vitatták meg. A rendezvényen a Magyar Ifjúsági Központ külön standon bemutatta a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projektet.  

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.