Fontos eredmény, hogy a szenátus egyöntetűen utasította el az alkotmányos rend megváltoztatását célzó rendezvényekről szóló jogszabályt

2017.05.04. | Aktuálpolitika
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Fontos eredmény, hogy a szenátus egyöntetűen utasította el az alkotmányos rend megváltoztatását célzó rendezvényekről szóló jogszabályt

A szenátus plénuma kedden első házként egyhangúlag elutasította azt a Tudor Ciuhodaru PSD-s képviselő által márciusban benyújtott jogszabály-tervezetet, amely 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel büntetné az alkotmányos rend megváltoztatását célzó rendezvények szervezőit. A normalitás irányába történő fontos lépésnek tekintjük, hogy a kezdeményezéstől a kormánypártok is elhatárolódtak, illetve egyetlen parlamenti párt sem támogatta azt. Az RMDSZ szakbizottsági munkájának eredményeként belátták, hogy a szociáldemokrata politikus javaslata nem vállalható, hiszen sérti a szólásszabadság és gyülekezés alkotmányos jogát, illetve kisebbségellenes is, hiszen a jogszabálytervezet indoklása szerint a marosvásárhelyi Székely szabadság napi felvonuláshoz hasonló események kapcsán módosítaná a Btk.-t az előterjesztő” - mondta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője szerdán a plénumi szavazást követően.

A Szövetség Bihar megyei politikusa úgy értékelte, fontos eredmény, hogy a kezdeményezést viszonylag rövid időn belül, hangulatkeltés nélkül megtárgyalták a szakbizottságok, és azt a beterjesztését követő két hónapon belül el is utasította a szenátus.

A jogszabály esetében a képviselőház a végső döntéshozó.

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.