Helyi problémákra helyi válaszokat kell adnunk – oktatás a szórványban

2013.11.15. | Oktatásügyek , Szórvány
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Helyi problémákra helyi válaszokat kell adnunk – oktatás a szórványban

Az “Oktatás a szórványban” című panelt Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója moderálta, amelynek keretén belül Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese előadásában az RMDSZ regionális oktatáspolitikájának gyakorlatba ültetéséről beszélt. Az oktatási ügyekért felelős főtitkár-helyettes prezentációjában elmondta, hogy a magyar nyelvű oktatás ügye ezekben az esztendőkben új szakaszba érkezett: egyrészt jogi szempontból, hiszen a három éve megszületett oktatási törvény, amely minden eddiginél több ponton tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket az erdélyi magyarság érdekvédelmi képviseletén keresztül szükségesnek és továbbra is napirenden tart, másrészt, számos jótékony megvalósításon túl van a magyar közösség.

“Sok minden között említeni szeretném – ma, a szórvány napján – a szórványkollégiumokat. Akik felépítették ezeket: alapítványok, egyházak, helyi közösségek, a politikai képviselet területi szervezetei. Aradtól Brassóig, Válaszúttól Zsobokig már nagyrészt megvalósultak és megerősödtek azok az intézetek, amelyek, ha szükséges, széles határból gyűjtik össze és iskoláztatják a magyar gyermekeket, magyar nyelven” – hangsúlyozta Magyari Tivadar a helyi közösségek példaértékű megvalósításait, majd ezt követően ismertette a szórványmegyék oktatási helyzetét.

 

„Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül.

 

Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta.

 

,,Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen”- mutatott rá az államtitkár. Ezt kővetően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.