Hétfőn zárul az RMDSZ Alapszabályzatának és Programjának módosításáról szóló nyilvános konzultáció

2013.04.05. | Kongresszus
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Hétfőn zárul az RMDSZ Alapszabályzatának és Programjának módosításáról szóló nyilvános konzultáció

„Az RMDSZ Főtitkársága által elindított Alapszabályzat- és Programmódosító konzultáció hétfőn, április 8-án zárul” - nyilatkozta ma délben Kovács Péter főtitkár, majd hangsúlyozta: „az elmúlt hetekben a Szövetség szakemberei a beérkezett javaslatok alapján, szakmai platformokkal és civil szervezetekkel konzultálva társadalmi igényekre épülő Program, valamint a helyi- és megyei szervezetek igényeit tükröző Alapszabályzat megalkotásán dolgoztak.”

Kovács Péter elmondta, hogy az eddig beérkezett javaslatokat az Alapszabályzat- és a Programmódosító bizottságok feldogozták, a nyilvános konzultáció lezárulását követően, pedig az egyes szakterületek albizottsági tagjai véleményezik és kiegészítik ezeket a dokumentumokat.

„A dokumentumok módosításának folyamatába elsősorban a Szövetség több mint húsz társult civil szervezetének bekapcsolódására számítunk, de a konzultáció nyilvános, tehát mindenki elküldheti észrevételeit és javaslatait az RMDSZ Programjával és Alapszabályzatával kapcsolatban”- mutatott rá a kongresszusi biztosi tisztséget betöltő főtitkár.

Az RMDSZ módosított, új Alapszabályzatát és Programját május 25-én fogadja el a XI. Kongresszus.







Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.