Június 5-én a magyar közösség biztonságára szavaztak az RMDSZ politikusai

2016.06.05. | Önkormányzati választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Június 5-én a magyar közösség biztonságára szavaztak az RMDSZ politikusai

*** Markó Béla: vezetőink tudnak jövőt építeni 

Az RMDSZ volt elnöke elmondta, erős önkormányzatokra szavazott, és egyben arra, hogy Romániában folytatódjon a decentralizáció, vagyis annak a folyamata, hogy minden fontos döntés a helyi közösségek kezébe kerüljön.

 „A magyar közösség minél erősebb, mindenképpen arányosabb képviseletére szavaztam, mert azt gondolom, hogy ez nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az egész országnak érdeke. Az elmúlt évtizedekben bebizonyítottuk, hogy ott, ahol megfelelő lehetőségek adódnak, élni tudunk vele, és az általunk megválasztott vezetők tudnak jövőt építeni, saját közösségük javára cselekedni” – tette hozzá Markó Béla szenátor a Marosszentkirályi Polgármesteri Hivatalban való szavazása után.

 *** Kovács Péter: ma a fiataloknak is dönteniük kell jövőjüket illetően 

Az RMDSZ ügyvezető elnöke a megújulásra szavazott. „Barátaim, ismerőseim nagyon sokszor bíráltak azzal, hogy nincs elég nő és fiatal a választási listákon. Most sokan vannak, a jelöltek között számos fiatal és nő” – jelentette ki.

Hozzátette: „minél többen elmegyünk szavazni, annál többen kapnak politikai megbízatást, feladatot és felelősséget arra, hogy képviseljék közösségüket, legjobb tudásukkal terveiket megvalósíthassák.” Kovács Péter szavazatának leadását követően megjegyezte: „sorban állás közben esősorban az idősebb generáció képviselőit láttam. Azt üzenem a fiataloknak, áldozzanak rá négy percet az életükből arra, hogy eldöntsék a következő négy év kimenetelét. 

*** Borbély László: kell valaki, aki garantálni tudja közösségünk biztonságát! 

Az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője kijelentette: arra a közösségi képviseletre szavazott, amely önkormányzati szereplői által 1990 óta bebizonyította, hogy hiteles képviselője a magyar közösségnek.

Borbély László rámutatott: „nagyon fontos, hogy ott legyünk mindenhol, ahol a döntéseket hozzák, az önkormányzatokban is. Ezért vannak olyan polgármesterjelöltjeink, helyi és megyei tanácsosjelöltjeink, akik bizonyítottak, vagy most szeretnének bizonyítani. Elengedhetetlenül fontos a magyar közösség számára, hogy legyen egy olyan szervezet, amely hitelesen a biztonságukat garantálja, és felmutatja azokat az értékeket, amelyek alapvetőek egy kisebbségi közösség számára.” A képviselő Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban adta le voksát.

 *** Winkler Gyula a szórványban élő közösség biztonságáért és gyarapodásáért szavazott 

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő vasárnap, június 5-én az erdélyi magyar közösség erős képviseletére szavazott.

„Reménységgel szavaztam közösségem biztonságáért, gyarapodásunkért és azért, hogy ne döntsenek rólunk a mi megkérdezésünk nélkül.  Szórványban élő magyarként azt szeretném, hogy gyermekeink és unokáink itthon építsenek jövőt. Az önkormányzati választások nagy téttel bírnak egy olyan közösség számára, amely szülőföldjén akar gyarapodni” – fogalmazott Winkler Gyula, majd hozzátette: „a szórványban minden képviselő duplán számít, ezt jól tudjuk mi is Hunyad megyében. Én arra bíztatok minden magyar embert, hogy jelentkezzen a szavazóhelységekben, és szavazzon az erős magyar képviseletre. Azokat támogassuk, akik bizonyítottak, akik szakmaisággal és elkötelezettséggel tudják a közösség képviseletét elvégezni. Akik becsülettel álltak ki eddig is a magyar érdekekért, és akik a jövőben is a közösség biztonságáért fognak dolgozni.” 

*** A helyi önkormányzatok mellett erős megyei és parlamenti képviseletnek kell állnia – a csíki fejlődésre szavazott Korodi Attila

 Egy erős csíki csapatra szavaztam. Arra, hogy hozzáértő, szakértelemmel felruházott polgármestereink dogozzanak az önkormányzatokban, akik ismerik a településeik kisebb-nagyobb gondjait egyaránt, olyan polgármesterek, akik a mellettük álló erős csapatok segítségével hatékonyan tudják megoldani a helyi problémákat” – nyilatkozta Korodi Attila parlamenti képviselő szavazatának leadását követően a Csíksomlyó egyesület székhelyén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzati csapat mellett erős megyei tanácsnak kell állnia, valamint arra is, hogy mindennek hátterét a megfelelő parlamenti képviselet képezi. „Erős csíkiakra, a fejlődésre szavaztam. Ez a legfontosabb itt, Székelyföldön” – szögezte le a képviselő. 

*** Cseke Attila: biztonságos környezetben kell felnevelnünk gyermekeinket 

Cseke Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője a szavazást követően Nagyváradon kijelentette: „arra az önkormányzati csapatra szavaztam, amely 26 éve biztosítja a magyaroknak azt, hogy a biztonságérzetük itthon, Erdélyben, szülőföldjükön meglegyen. Hiszen nagyon fontos az, hogy itt, ahol születtünk, ahol családjaink élnek, gyermekeinket neveljük, biztonságban érezzük magunkat.”

A képviselő hozzátette: „egy olyan csapatra szavaztam, amely fiatalokat, idősebbeket, energiával teli és szakképzett tanácsosokat jelölt a választásokon Erdély-szerte, és hiszem, hogy ők azok, akik továbbra is képviselni tudják az erélyi magyar közösség érdekeit önkormányzati szinten.”

 *** Szabó Ödön azért szavazott, hogy minden gyermek biztonságba nőhessen fel 

„Ma gyermekeim biztonságos jövőjéért szavaztam, azért, hogy amennyiben ők pár év múlva megkérdik tőlem, hogy amikor lehetőségem volt, akkor megtettem-e mindent a jobb jövőjük érdekében, akkor nyugodt lelkiismerettel nézhessek a szemükbe, és azt tudjam mondani: igen fiam, ott voltam mindig, amikor a magyarság jövőjéről dönteni kellett, és megtettem minden tőlem telhetőt” – fogalmazott Szabó Ödön parlamenti képviselő június 5-én Nagyváradon, miután leadta szavazatát.

„Az elmúlt években volt lehetőségünk tenni a magyar közösségért: önálló magyar színházat hoztunk létre, elindítottuk a Nagyvárad Tánccsoportot, amely Partium egyedüli magyar tánccsoportja. Elindítottunk iskolákat, fejlesztettük a közösséget és megteremtettük annak biztonságát” – sorolta a parlamenti képviselő, majd arra kérte a nagyváradi közösséget, hogy tegye a dolgát, és szavazzon arra az erős érdekképviseletre, amely a jövőben is biztosítani tudja a közösség biztonságát.

 *** Tánczos Barna: erős képviseletünk lesz az egész megyében, jelöltjeink kiérdemelték a székelyek bizalmát 

Tánczos Barna szenátor Csíkszentkirályon, Székelyföld szívében adta le szavazatát, elmondása szerint „egy erős képviselet, egy olyan csapat mellett köteleztem el magam, amely már bizonyított, olyan helyi és megyei tanácsosi listára voksoltam, akikben megbízunk mi, székelyek” – nyilatkozta az RMDSZ szenátora.

„Csíkszentkirályon olyan polgármester nyer majd, Hargita megyét pedig olyan megyei tanácsosok fogják vezetni, akik kiállnak a székely emberek érdekeiért, a mi érdekeinkért, és képviselni tudják azokat. Közösségünk csak akkor érezheti magát biztonságban, ha erős vezetői vannak, akik tudják, hogy mi a dolguk, ha mi rájuk bízzuk a sorsunkat. Ilyen erős vezetők csak akkor lesznek közösségünk élén, ha ma minél többen elmegyünk, élünk alkotmányos jogunkkal, választunk, és bizalmat szavazunk azoknak az embereknek, akik évek óta bizonyítottan kiállnak közösségünkért” – szögezte le Tánczos Barna. 

*** A biztonságos jelen és jövő megteremtése a mai szavazatokon múlik

 A mai nap az, amikor valamennyiünknek lehetősége van tenni a magyar érdekképviseletért” – jelentette ki Biró Rozália szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke Nagyváradon. Felhívta a figyelmet arra, hogy lehetőség és egyben kötelesség is az, hogy minden polgár szavazatával erőt adjon mindazok kezébe, akik polgármesterként, helyi és megyei tanácsosként, megyei vezetőként cselekedni tudnak az elkövetkező négy évben a romániai magyar közösség érdekében.

 

„Emberközpontú, biztonságos jelent és jövőt tudunk építeni, ha megfelelő politikai súlyunk van hozzá, és ennek megteremtése ma csakis rajtunk múlik. Én éltem szavazati jogommal, mert tudom, hogy csak egymásra számíthatunk, és tudom, hogy időseinknek élhető jelen, gyermekeinknek szebb jövő kell. Ma önnek kell cselekednie ahhoz, hogy holnaptól a megválasztottak tudjanak tenni önért” – mutatott rá a szenátor, ez által is szavazásra buzdítva a nagyváradiakat. 

*** A változásra, egy élhető Marosvásárhelyre szavazott Soós Zoltán 

„Ma délben egy olyan Marosvásárhelyre szavaztam, amely képes felszabadítani magát a korrupt városvezetés alól, ahol működik az összefogás, egymásért és nem egymás ellen cselekszünk” – nyilatkozta Soós Zoltán, az RMDSZ által támogatott független polgármesterjelölt.

Kijelentette: „olyan Marosvásárhelyre voksoltam, amelyben mindenki otthon érzi magát, amelyet közösen teszünk jobbá, gazdagabbá. Ma egy ilyen várost alapozhatunk meg: egy élhető és jövőbe tekintő települést. Arra buzdítok mindenkit, hogy szavazzon a változásra, szavazzon Marosvásárhelyre.”

 *** Udvarhelynek vissza kell nyernie régi, meghatározó szerepét Székelyföldön 

A változásra szavaztam, arra, hogy újra lendületbe jöjjön a város” – nyilatkozta Arros Orsolya, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje.

A döntésével kapcsolatban kijelentette: „a stagnálás helyett a fejlődésre, a szemléletváltásra voksoltam. Arra szavaztam, hogy ez a város visszanyerje régi szerepét, ismét húzóerő legyen Udvarhelyszéken, meghatározó szerepe legyen Székelyföldön. A régi kifogások helyett az új megoldásokat választottam, és arra biztatom az udvarhelyieket, hogy szavazzanak ők is a változásra, a fejlődésre.” 

*** Borboly Csaba: Székelyföldért, a jövőért, a fiatalok itthon maradása mellett tettem le a voksom

Erős csapatra szavazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ Hargita megyei tanácselnök-jelöltje. Kijelentette: olyan szervezetet támogatott, amely képes cselekedni, és eredményeket felmutatni.

„Azt szeretném, hogy a fiatalok itthon maradjanak, az ifjú vállalkozókat hazavonzzuk, ezért az itteni munkahelyteremtők segítése mellett tettem le a voksomat” – hangsúlyozta a megyeelnök, majd hozzátette: „azt gondolom, hogy képesek vagyunk jobb körülményeket teremteni térségünkben még akkor is, ha Bukarestben sokszor a kormány nem a megfelelő döntéseket hozza. Azt szeretném, ha egy olyan Székelyföldön, ezen belül egy olyan Hargita megyében, Csíkban, Gyergyóban, Udvarhelyen éreznék itthon magukat az emberek, ahol látnak perspektívát, jövőt. Ne hagyjuk, hogy más döntsön helyettünk, olyan eredményre van szükségünk, amely lehetőséget ad arra, hogy az összefogás jegyében megyénket, településeinket egy biztos jövő irányába tudjuk fejleszteni. Felmenőinknek is az volt a sorsa, hogy itthon megkeressék a legjobb megoldást, ma bízom benne, hogy mindannyian megtesszük ugyanezt” – nyilatkozta Borboly Csaba. 

*** Huszár István: ma gyermekeink jövőjéért és szülőföldükön való maradásáért szavaztam

Huszár István, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje június 5-én délben, családja társaságában adta le szavazatát arra az erős szervezetre, amely kellőképpen képviselni tudja a magyar emberek érdekeit. „Ma azért szavaztam, hogy megadjam az esélyt arra, hogy gyermekeink itt alapozhassák meg jövőjüket, szülővárosukban alapíthassanak családot. A mi, gyermekeink és unokáink jövőjéért szavaztam. Értük, a magyarokért kell folyatnunk a munkát, építeni városunkat. Június 5-e minden magyar számára fontos. Minden nagyváradi lakost arra bíztatok, hogy menjen el szavazni, adja le voksát arra a szervezetre, amely ki tud állni a magyarok érdekeiért” – nyilatkozta Huszár István.

 *** Pásztor Sándor: ma a Bihar megyei összefogásra szavaztam 

„A mai nap a Bihar megyei magyar összefogásra, valamint a Bihar megyei magyar válogatottra szavaztam, arra, hogy a jövőben minden ember biztonságban élhessen ebben a megyében” – nyilatkozta Pásztor Sándor, az RMDSZ Bihar megyei tanácselnök-jelöltje azután, hogy leadta szavazatát.  Pásztor Sándor hangsúlyozta: „a Bihar megyei magyarság megérdemli, hogy kellő súllyal képviselve legyen mind a helyi önkormányzatokban, mind pedig a megyei tanácsban. Ezért arra biztatom a közösség minden tagját, hogy menjen el szavazni, hiszen rajtunk múlik, hogy a jövőben mennyire lesz erős magyar képviseletünk.” 

*** Kereskényi Gábor abban bízik, hogy összefogással Szatmárnémeti újra egy fejlődő város lehet 

Kereskényi Gábor június 5-én, voksolását követően minden szatmári lakost arra buzdított, hogy menjen el szavazni: „ha szereted a városodat és fontos neked annak jövője, menj el szavazni, és vidd magaddal családodat, barátaidat is. Most tényleg fontos, hogy helyesen döntsünk!” – hangsúlyozta a polgármesterjelölt.

Hozzátette: „rajtunk múlik, hogy bedőlünk-e újra az üres ígéreteknek, vagy kivitelezhető terveket akarunk. Mi, magyarok sokfélék vagyunk, de tudjuk, hogy együtt vagyunk erősek, és ha sokan mozdulunk, elegen leszünk, hogy változtassunk jelenlegi helyzetünkön” – nyilatkozta a polgármesterjelölt bízva abban, hogy a város újra elindulhat a fejlődés útján.

 *** Kovács Jenő Nagykároly fejlődésére szavazott

 Kovács Jenő minden nagykárolyit és Erdélyben élő magyar embert arra biztatott, hogy éljen a lehetőséggel, azaz menjen el szavazni. Szavazzon arra a szervezetre, amely kellőképpen képviselni tudja a magyar érdeket.

„Én ma azért szavaztam, hogy a város a jövőben is tovább fejlődhessen, szépülhessen. Hiszem, hogy a fejlődés nemcsak nekünk, nagykárolyiaknak, hanem az egész magyar és román közösségnek egyaránt fontos” – fogalmazott a nagykárolyi polgármesterjelölt június 5-én, szavazatának leadását követően. 

*** Fazakas Miklós: olyan várost szeretnék, ahol minden zilahi otthon érzi magát

 „A most leadott szavazatommal az erdélyi, a szilágysági és a zilahi magyarság megmaradását támogattam. Fontosnak tartom, hogy minden magyar ember elmenjen szavazni, ezzel is kifejezve azt, hogy egy a célunk, és ez nem más, mint megmaradásunkat erősíteni minden lehetséges eszközzel” – fogalmazott Fazakas Miklós polgármesterjelölt, Zilah alpolgármestere azt követően, hogy az erős magyar képviseletre adta le voksát.

Az alpolgármester elmondta: olyan várost szeretne, ahol minden zilahi otthon érzi magát, ahol a fiatalok megtervezhetik jövőjüket. „Minden fiatalra szükségünk van itthon, ezért reális alternatívát kell mutatnunk a külföldre kiköltözni vágyó fiataljainknak, be kell bizonyítanunk, hogy itthon is megvan a lehetőségük a boldogulásra” – hangsúlyozta Fazakas Miklós, majd minden szavazati joggal rendelkező állampolgárt arra biztatott, hogy szavazzon bizalmat az erős magyar képviseletnek.

 *** Szilágyi Róbert István: egy élhető és biztonságos Szilágyságért szavaztam 

„A mai nap egy erős, biztonságos Szilágyságra szavaztam. Egy olyan Szilágyságra, ahol mindannyian megtaláljuk helyünket.  Arra a szervezetre, amely 27 év alatt bebizonyította, hogy kellő hatékonysággal tudott cselekedni” – fogalmazott az RMDSZ Szilágy megyei tanácselnök-jelöltje, Szilágyi Róbert István június 5-én, vasárnap. Szilágyi hangsúlyozta: fontos, hogy a jövőben is olyan emberek képviseljék a közösséget, akik már korábban is bebizonyították, hogy prioritásaik között szerepel a magyar gyermekek és unokák boldogulása, a közösség biztonsága. „Minden szilágysági magyar embert arra biztatok, hogy arra a csapatra szavazzon, amely mind helyi, mind pedig megyei szinten meg tudja valósítani elképzeléseinket, élhetőbb jövőt tud biztosítani mindannyiunk számára” – nyilatkozta Szilágyi Róbert. 

*** Horváth Anna bízik a kolozsvári magyar képviselet megerősödésében 

„A hétköznapokban sem szeretem, hogy az engem és a családomat érintő kérdésekben mások döntsenek. A közéletben úgy gondolom, hogy ez még hangsúlyosabban igaz, mi magunk kell eldöntsük, hogy ki vezesse városunkat, hogy kik és milyen súllyal képviseljék érdekeinket, alakítsák gyermekeink jövőjét. Én azért szavaztam ma, hogy Kolozsvárnak megmaradjon a magyar alpolgármestere, hogy Erdély legnagyobb magyar közösségének ereje és súlya legyen az önkormányzatban, hogy többen legyenek, és többet tehessenek értünk, otthonunkért, Kolozsvárunkért” – fogalmazott Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ polgármesterjelöltje június 5-én.

„Ha mindenki egyetlen olyan családtagot, ismerőst, barátot visz ma magával szavazni, aki négy évvel ezelőtt távol maradt a szavazástól, akkor, azt gondolom, hogy a kolozsvári magyar képviselet megerősödhet, négy helyett akár hét tanácsosa is lehet a magyar közösségnek” – hangsúlyozta az alpolgármester.

 *** Vákár István: leadott szavazataink száma határozza meg a következő négy évünket 

„A mai nap, június 5-e fontos mindannyiunk számára, hiszen ez az a nap, amely meghatározza a magyar közösség következő négy évét. Én bízom közösségünkben, abban, hogy egy jobb jövőt képzel el maga és gyermekei számára, abban, hogy megteszi azt, amit meg kell tennie: elmegy szavazni” – nyilatkozta Vákár István, az RMDSZ Kolozs megyei tanácselnök-jelöltje

Továbbá hangsúlyozta: bízik abban, hogy a magyar közösséget a leginkább képviselni tudó szervezet tisztességes és közössége arányának megfelelő eredményt ér el a választásokon, kiemelve, hogy e cél eléréséhez minden magyar ember szavazatára szükség van.

 *** Molnár Zsolt: az én szavazatom egy erős közösségért, a bánsági magyarok jövőjéről szól 

Molnár Zsolt parlamenti képviselő, temesvári polgármesterjelölt vasárnap délelőtt adta le voksát, azt hangsúlyozva „a mai nap arra szavaztam, hogy a magyar közösségnek biztos jövője legyen a Bánságban. Mi, bánsági magyarok jól tudjuk, hogy milyen, amikor van magyar képviseletünk a helyi és megyei tanácsban, és mennyi minden megváltozik akkor, amikor elveszítjük ezt a képviseletet” – fogalmazott Molnár Zsolt, aki arra buzdítja a szavazókat, hogy minél többen érezzék magukénak a lehetőséget, hiszen Bánság jövőjéről dönthetnek. „Ma nincs magyar képviselete a Bánságnak, de ha jól döntünk, holnaptól mindez megváltozhat” – hangsúlyozta a parlamenti képviselő. 

*** Faragó Péter: mindannyiunk joga és kötelessége elmenni szavazni! 

Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei tanácsosi listájának vezetője május 5-én, vasárnap az Arad megyei magyar képviseletre szavazott. Szavazatának leadását követően elmondta: „ma arra szavaztam, hogy a jövőben is kellőképpen képviselni tudjuk magyarjainkat, és mindannyian biztonságban élhessünk szülőföldünkön.”

A települések fejlődése és magyar közösségek gyarapodása prioritás  –  nyilatkozta Faragó, majd hozzátette: „mindannyiunk joga és kötelessége, hogy elmenjünk szavazni, hiszen szülőföldünkön jogunk van beleszólni a minket is érintő döntésekbe. Itt az ideje, hogy kezünkbe vegyük közösségünk jövőjének irányítását” – hangsúlyozta Faragó Péter.

 *** Bognár Levente az aradi magyar közösség biztonságáért szavazott 

Bognár Levente aradi polgármesterjelölt úgy fogalmazott vasárnap: „ma Aradért, az aradi magyar közösség mellett tettem le voksomat. Szavazatommal az aradi magyarság képviseletét biztosítom a városi tanácsban, mert számunkra fontos, hogy továbbra is fenntartsuk az aradi magyar közösség identitását, biztosítsunk jólétet városunkban azért, hogy mindenki otthon érezhesse magát, és szülőföldjén tudjon boldogulni” – hangsúlyozta, majd minden aradi polgárt arra biztatott, hogy éljen szavazati jogával, és azt a szervezetet támogassa, amely képes kiállni a magyar lakosság érdekei mellett.

*** Tamás Sándor: Székelyföld jövőjére szavaztam 

Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnökjelöltje Kézdivásárhelyen, az oroszfalvi körzetben szavazott családjával együtt: „Székelyföld jövőjére szavaztam ma, azért mert szeretem Székelyföldet, s mert tenni is akarok érte, ahogy mindannyian, akik szeretjük szülőföldünket. Akkor tehetünk a legtöbbet ma, ha minél többen elmegyünk választani és a saját, családunk és közösségünk jövőjére szavazunk.” 

*** Antal Árpád: úgy tudunk tenni szülőföldünkért, ha elmegyünk szavazni 

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterjelöltje a szavazást követően a következőt nyilatkozta:

„Ma a gyermekeim és a sepsiszentgyörgyi gyermekek jövőjéért szavaztam, mert azt remélem, hogy ez a város az, ahol majd ők is családot alapítanak és gyermekeket vállalnak. Én ezért dolgozom.

Székelyföldön az önkormányzatok állnak a legközelebb ahhoz az önrendelkezési modellhez, amit mi szeretnénk, amit mi fontosnak tartunk, mert itt tudjuk megmutatni igazán, mit tudunk tenni szülőföldünkért, ha hagynak bennünket dolgozni, ezért fontos, hogy minél többen elmenjünk szavazni. Köszönöm a sepsiszentgyörgyieknek, amit tettek városunkért és köszönöm a székelyföldieknek, amit tettek Székelyföldért. Most úgy tudunk tenni szülőföldünkért, ha elmegyünk szavazni.” 

*** Bokor Tibor: az erős önkormányzati képviselet létkérdése közösségünk megmaradásának 

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármesterjelöltje a tervezettnél hamarabb szavazott a Benedek Elek óvodában a következő gondolatokkal: „Az erős önkormányzati képviselet létkérdése közösségünk megmaradásának: ott kell lennünk mindenhol, ahol a hétköznapjainkat érintő legfontosabb döntések megszületnek, ahol a közösségünket építeni, gyarapítani tudjuk. Településeink, régiónk csak úgy lesz fejlődőképes, ha erős csapat vezeti. Nagyon fontos, hogy városaink képviseletét szilárd pillérekre helyezzük, csak így van értelme munkánknak. Az erős képviseletre, a kiszámítható partnerre szavaztam, valamint a folytatásra és a biztos alapra.” 

*** Csak az erős képviselet, egy hozzáértő csapat hozhatja lendületbe Maros megyét 

Péter Ferenc, Szováta polgármestere négy sikeres mandátum lejártával a megyei tanácsosi lista élére állt. Voksának leadása után elmondta: „olyan Maros megyére adtam ma szavazatomat, amely nem ígéretekre épít, hanem tettekre alapoz. 16 éven át a tettek beszéltek helyettem. Azt szeretném, ha az elkövetkező négy év is a tettek időszaka lenne.”

A városvezető rámutatott: Maros megyének új lendületre, munkahelyekre, beruházásokra, gazdasági stabilitásra van szüksége, ehhez pedig egy hozzáértő csapat kell, amely kivitelezi a konkrét terveket. Hozzáfűzte: „egy erős Maros megyére, erős magyar képviseletre szavaztam. Erre biztatok minden Maros megyei embert: szavazzon a változásra, arra, hogy a megye újból elindulhasson a fejlődés útján!”

 *** Pataki Csaba: ma Szatmárnémeti változásáért és Szatmár megye fejlődéséért szavaztam 

Pataki Csaba, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje Szatmárnémeti változására és egy élhető, fejlődő Szatmár megyére szavazott – nyilatkozta, miután leadta voksát arra a szervezetre, amely meg tudja teremteni a lehetőséget arra, hogy minden szatmári otthon érezhesse magát.

„Mindannyian érezzük, hogy nagy a tét mind közösségünk, mind pedig Szatmár megye településeinek fejlődése szempontjából. A továbbiakban is arra biztatok mindenkit, hogy szánjon egy kis időt arra, hogy elmenjen szavazni, hiszen közösségünk ügyeit azok fogják a következő négy évben irányítani, akiket ma megválasztunk” – fogalmazott Pataki Csaba.

*** Sógor Csaba: csak erős hazai önkormányzati háttérrel tudunk közösségünk érdekeiért harcolni Brüsszelben

„Azokra adtam a szavazatom, akiknek valós, reális programjuk van, képviselni tudnak bennünket, hiszen Brüsszelben is akkor tudunk az érdekeinkért kiállni, ha a helyi és megyei önkormányzatokban, de akár a parlamentben is erős képviselettel rendelkezünk” – jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.

Hozzátette: „csakis arra tudok mást is biztatni, hogy azokra szavazzon, akik képesek arra, hogy valós, konkrét programot tűzzenek ki maguk elé, és békét, összhangot teremtve meg is valósítsák ezt.”

 

 

 

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.