Kelemen Hunor: a nemzeti közösségeket ismerjék el államalkotó tényezőként

2013.04.21. | Régiók , Nagyvárad , Aktuálpolitika , Bihar , Alkotmány
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kelemen Hunor: a nemzeti közösségeket ismerjék el államalkotó tényezőként

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az alkotmánymódosítás során három elvet követ: egyrészt vigyázunk arra, hogy az eddig megszerzett kisebbségi jogok ne csorbuljanak. Másrészt úgy véljük, a Romániában élő nemzeti kisebbségek komfortérzetét jelentősen növelné, ha elismernének minket államalkotó tényezőként, és nem másodrangú állampolgárként kezelnének, éppen ezért a Szövetség javasolja az Alkotmány 1-es cikkelyének kiegészítését. Harmadrészt támogatjuk Ovidiu Ganț, a Romániai Németek Demokratikus Fóruma képviselőjének javaslatát, hogy Románia alaptörvényét egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal, amely önállóságot és szabad nyelvhasználatot biztosít a Romániában élő nemzeti kisebbségeknek. Bízunk abban, hogy az alkotmánymódosítás során a huszonegyedik századnak megfelelő, nyitott és befogadó politikai gondolkodásmód érvényesül” - ezt Kelemen Hunor szövetségi elnök jelentette ki 2013. április 20-án, szombaton, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén tartott politikai tájékoztatásában.

 

Az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is az erdélyi magyar közösség az egyetlen szövetségese a szervezetnek, hiszen 2012-ben, két nehéz választás után is a szavazatok 90 százalékát kapta az RMDSZ. „A mi Szövetségünk az elmúlt 23 évben bizonyos elvi kérdésekben következetes maradt. Nálunk az adott szónak súlya van, ha valamit megígérünk, akkor azt betartjuk. Az RMDSZ politikusai nem árulók, ha valamit aláírtak, akkor azt betartották. Nem mi voltunk azok, akik megszegtük a szavunkat” – emlékeztetett Kelemen Hunor. Hozzátette, „2013-ban ugyan magunkra vagyunk utalva, de képesek vagyunk dolgozni.

A szövetség elnöke köszönetet mondott az RMDSZ Bihar megyei szervezeteinek a 2012-es önkormányzati és parlamenti választásaiban elért eredményekért, majd a közeljövő politikai kérdéseiről beszélt.

Nem titok senki előtt, hogy a mi szavazatainkra nincs szükség a parlamenti többség eléréséhez, de nekünk nem szabad engednünk, hogy az elszigetelésünkre irányuló törekvések sikerüljenek. Nekünk a párbeszédet fenn kell tartanunk a kormányon levő pártokkal az alkotmánymódosítás, a régióátszervezés, a választási törvény vagy éppen az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása miatt is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezéséről elmondta, az RMDSZ azt akarja elérni, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók ne kapjanak közigazgatási hatásköröket, mert ezzel egyértelműen a megyék mozgástere szűkülne. Ugyanakkor kijelentette, a Szövetség kéri a népszavazás kiírást a régiók átszervezéséről.

„Úgy véljük, ebben a kérdésben mindenképpen ki kell kérni a lakosság véleményét, nem dönthet a kormány úgy a régiók felosztásáról, hogy ne kérdezze meg a helyi közösségeket. Románia egyébként is több nemzetközi dokumentum aláírásával vállalta azt, hogy figyelembe veszi egy-egy térség etnikai arányait. A Helyi Autonómiák Európai Chartájának 5-ik cikkelye például előírja, hogy a közigazgatási egységek határainak módosításakor az adott térségben élőket referendum révén meg kell kérdezni, a Kisebbségi Charta 16-ik cikkelye szerint pedig nem módosíthatják olyan módon a közigazgatási egységek határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. A nemzeti közösségek álláspontját megkerülni nem szabad ebben a kérdésben” – ismertette a szövetségi elnök.

Befejezésképpen Kelemen Hunor kijelentette, támogatja a nagyváradi RMDSZ-es fiatalok tiltakozó akcióját, akik a Jobbik erdélyi tagtoborzása és terjeszkedése ellen szerveztek villámcsődületet pénteken. „Nemet kell mondanunk a szélsőséges eszmék és pártok megjelenésére. Erdélyre a tolerancia, a nyitottság és a megértés a jellemző, éppen ezért nem szabad teret engedni a szélsőséges eszméknek. Határozottan ki kell jelentenünk, nincs szükségünk ilyen pártokra Erdélyben”.  

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.