Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde a marosvásárhelyi Kultúrpalota száz éves évfordulójára rendezett, szeptember 7-i ünnepségen

2013.09.08. | Marosvásárhely
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde a marosvásárhelyi Kultúrpalota száz éves évfordulójára rendezett, szeptember 7-i ünnepségen

 

"Száz éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota!

Száz esztendő, egy teljes évszázad. Erdély legszebb szecessziós épülete, pompás alkotás, mindent tartalmaz, ami a huszadik század elejét jellemezte, itt van a múltunk egy darabja.

 

Hölgyeim és uraim, nem a szecesszióról, nem a csodálatos műalkotásról kívánok beszélni, hisz minden megtekinthető, minden elolvasható arról az épületről, amelyet ma és a következő hetekben ünnepelni fogunk. Engedjék meg, hogy a száz esztendős Kultúrpalota ürügyén inkább néhány gondolatot mondjak a múltról, a jelenről és a jövőről.

 

Olyan száz esztendőről beszélünk, amely felöleli a teljes huszadik századot és átnyúlik a huszonegyedik századba! Ez az épület az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban épült. Azt, hogy a Monarvhia végnapjai következnek, bizonyára nem sejtette sem Bernády György, akinek köszönhetően ma itt vagyunk, sem a tervezők, sem a kivitelezők. Két világháborút és annak minden tragédiáját túlélte ez az épület. Megviselve ugyan, de túlélte a kommunista diktatúrát, amely határozott lépéseket tett azért, hogy mind a magyar, mind a német és más nemzeti kisebbség nyomát végleg eltörölje az országból. És ebben a száz esztendőben benne van az utóbbi negyed század is, a kezdeti kitörő reménnyel, majd a marosvásárhelyi fekete és véres márciussal, sok-sok bizakodással, nem kevés elszállt illúzióval, és nyögve- nyelősen épülő demokráciával.

 

Excellenciás urak, hölgyeim és uraim!

 

Itt állunk ezzel az örökséggel, amelyet nem egészen három év alatt építettek és nekünk tíz év alatt sikerült felújítani, amiért külön köszönetet kell mondanunk a volt tanácselnököknek, Lokodi Emőkének és Virág Györgynek, valamint a jelenlegi elnöknek Ciprian Dobrenak. Itt állunk tehát ezzel az örökséggel, és kérdezem: mit kezdünk vele, mihez kezdünk vele?

Megőrizni akarjuk, mint egy közös örökséget, a múlt egy darabját, vagy inkább azon agyalunk, hogy milyen ravasz módszerekkel alakítsuk át, változtassuk meg, adjunk neki más jelleget?  Helyes válasz csak egy lehet: őrizzük meg úgy, ahogy ránk hagyták, pontosan úgy, ahogy száz esztendővel ezelőtt megálmodták és megépítették. Igen, tudom, tudjuk, hogy a múlt század eleji szecesszió nyomja rá erre a bélyegét, a Magyar múlt, a mi történelmünk egy darabja ez! De ezt, mint építészeti és kultúrtörténeti emléket így illik megőrizni. Ma ez már mindannyiunkké. Nem kell neki nevet adni, nem kell úgy tenni, mintha nem az lenne, ami. És legyünk büszkék arra, hogy Marosvásárhelynek van egy ilyen csodálatos épülete, s törekvéseink arra irányuljanak, hogy ehhez mérhető örökséget hagyjunk magunk mögött.

 

A kultúra összeköt, mondja az ünnep mottója. Ha bölcsek vagyunk, türelmesek és egymás iránt empátiával viseltetünk, ha egymás megismerésére törekszünk, ha a kölcsönös tisztelet vezérel bennünket, ezek az európai és egyben transzilván értékek, akkor a kultúra valóban összeköt. Ez a mi jelenünk és ez kell legyen a mi jövőnk. Mert a multikulturalizmus számunkra mindenekelőtt ezt jelenti. És nem azt, hogy a magyar kultúra rendezvényeit hisztis módon kitiltják a város központjából, hogy arra hiteltelen programot szerveznek, hogy egyesek vegyes befőttnek nézik a kultúrát, zakuszkának, ha szabad így mondanom. Aki így gondolkodik és így cselekszik, az Marosvásárhelyt a funarióta Kolozsvár elsüllyedő múltja felé akarja vezetni, s közben azt gondolja, hogy tartalom nélküli mondatokkal lehet helyettesíteni a teljesen más irányba mutató cselekvést.

Tudjuk, hogy honnan jövünk! A múlt számunkra, magyarok és románok számára nem mindig ugyanazt jelenti. Ettől még képesnek kell lennünk arra, hogy a jövő tervezésében ne a múlt sokféle igazsága kísértsen bennünket, ne a múlt átírásával legyünk elfoglalva, hanem a közös erőfeszítéseink értékalkotásra, egy élhetőbb jövő irányába mutassanak.

 

Hölgyeim és uraim!

 

Száz év sok vagy kevés?

Ha egy emberi élet perspektívájából nézzük, akkor sok. Ha egy nép, egy nemzet történelmének perspektívájából vizsgáljuk, akkor kevés. Ha pedig az emberiség történelméhez mérjük, akkor szinte nem is látszik.

Száz év, nagyjából három nemzedék. Belátható, érezhető idő. Olyan pont, ahonnan még lehet vissza fele nézni, már meg van a szükséges távolság, és elég szilárd alap ahhoz is, hogy előre tekintve bátran tervezni lehessen. Tegyük ezt együtt.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiuknak kellemes estét, a marosvásárhelyi kultúrpalotának pedig sok száz esztendőt, számtalan látogatót és gondoskodó gazdákat minden pillanatban."

 

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.