Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolója a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén

2014.12.13. | Aktuálpolitika , államelnök-választás
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolója a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén

Negyedszázaddal a kommunizmus bukása után nem fölösleges arról gondolkodni, hogy honnan indultunk és meddig jutottunk el azon az úton, amelyen együtt haladunk, de együtt is építjük azt. Nem járt úton lépkedünk, nem kitaposott ösvényen menetelünk a cél felé, hanem mi magunk is 25 éve építjük az utat együtt az erdélyi magyarokkal.

25 éves lesz lassan maga a Szövetség is, a mi Szövetségünk, a romániai magyar emberek szövetsége, amelyet azért hoztunk létre, hogy érdek- és politikai képviselete legyen az ebben az országban élő, szülőföldjén jövőt tervező magyar embereknek. Jogállamiságot, demokratikusan működő intézményeket, szabad társadalmat, piacgazdaságot, közösségi jogokat, szabad nyelvhasználatot, különböző autonómiák intézményes rendszerét, aktív és önálló civiltársadalmat, jóléti, de minimális államot, csatlakozást az európai és észak-atlanti intézményekhez és értékekhez, szóval ilyenszerű dolgokról álmodtunk, és az ezekhez a célokhoz vezető utat építjük, és haladunk rajta. Nagy remények, nagy várakozások, eredmények és kudarcok, beteljesülések és csalódások, minden benne van az elmúlt negyedszázadban. Van, ami teljesült, és van, ami még várat magára. Leltárt kell készítenünk ezekben a napokban, tudnunk kell, hogy honnan indultunk és merre tartunk.

 

Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek tagjai már a rendszerváltás után születtek, számukra az a természetes, ami számunkra elérendő cél volt, és a cél és az a perspektíva, ami számunkra talán nem is látszik. Mások a viszonyítási alapjaik, a gazdasági válság idején váltak felnőtté és az ő életükben a bizonytalansági tényező teljesen más, mint a szüleik és nagyszüleik életében. Ők nem elfordultak a politikától, hanem nem is fordultak még soha a politika irányába. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani. És ha őszintén beszélünk, akkor ki kell mondanunk: ott vannak azok, 25 év után, és nincsenek kevesen, akik ilyen vagy olyan ok miatt eltávolodtak tőlünk, nem hisznek a politikában, nem hisznek a politikusokban, nem hiszik már azt, hogy a politika értük van. És ezért sohasem ők a hibásak. 25 év után biztosan szükség van újratervezésre, mert változik a világ körülöttünk és a változás minket sem kerül el, bennünket sem kímél. Nem tehetünk úgy, mint aki a vonatban ülve azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte.

 

Bennünket mindig az jellemzett, hogy hűségesek voltunk és maradtunk az alapértékeinkhez. A változás sok mindent kikezdhet, sok mindent érint, de nem érinti, nem érintheti a jogállamba vetett hitünket, a demokratikus intézményekhez való ragaszkodásunkat, nem kezdheti ki a kisebbségi jogok követelésének és követésének útját, nem írhatja fölül a nemzeti identitásunk megőrzésére irányuló törekvéseinket és az ahhoz szükséges intézményes garanciákhoz való ragaszkodásunkat. 25 esztendő után is érték marad az önálló politizálás, s bár politikai eszköztárunk kibővült az európai unió parlamenti szintjével 2007 után, de ez nem jelentheti azt, hogy lemondunk, lemondhatunk az érdek- és politikai képviselet más intézményeiről. Ma még inkább világosan látjuk azt, hogy igazából csak magunkra számíthatunk. Az érveknek és a párbeszédnek, a közös megoldások keresésének nincs alternatívája. Ugyanakkor csalódottan tapasztaljuk, hogy a kommunizmus örökségét teljesen lebontani, a társadalmi előítéletektől szabadulni 25 esztendő után sem könnyű.

 

2014 a politikai premierek esztendejének is nevezhető. Történt néhány olyan esemény, amely a rendszerváltást követő huszonötödik esztendőben újdonságnak számít. Azt még korai lenne megítélni, hogy ezeknek pontosan milyen következménye lesz, milyen mértékű változásokat hoznak a társadalom életében, illetve a romániai magyarság jövőjében. Engedjék meg, hogy röviden szóljak azokról a politikai premierekről, amelyekről az imént beszéltem.

 

Év elején nem teljesen váratlanul felbomlott az a nagykoalíció, amely az utolsó parlamenti választásokat követően egy esztendeig hetvenszázalékos többséggel rendelkezett, de egyetlen jelentős elvárásnak sem tudott eleget tenni. Az USL koalíció felbomlása önmagában még nem újdonság, hisz ebben az országban számtalan koalíció létezett és szűnt meg, közel húsz éve koalíciós kényszerekből jönnek létre és működnek több-kevesebb sikerrel Románia kormányai.

 

Ami viszont premiernek számít, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség először vállal kormányzást a Szociáldemokrata Párttal. Volt nekünk már egy parlamenti együttműködési tapasztalatunk, de a közös kormányzás előzménytelen.

 

A második premier, hogy először indult két magyar jelölt a romániai államfőválasztáson. Amennyiben ezt a választást csak a magyar-magyar verseny egyik újabb fejezetének tekintenénk, akkor az a jó hír, hogy a belső arányok nem változtak. Az már más lapra tartozik, hogy valaki lead 217 ezer támogató aláírást és kap 52 ezer szavazatot, ezzel is el kell számolni. Innen is köszönetet kell mondanom azoknak, akik ebben a választási kampányban tevőlegesen részt vettek és köszönetet mondok azoknak, akik az első fordulóban szavazataikkal támogattak, támogatták a Szövetség programját.

 

A harmadik premier Klaus Iohannis nagyarányú győzelme és államfővé választása. A kommunizmus bukása után először választanak egy nem román etnikumú és nem ortodox vallású embert az ország élére. Ennek a következményeiről ma még túl korai lenne beszélni.

 

Negyedik premier az RMDSZ Állandó Tanácsának a javaslata, amiről ma az SZKT-nak szavazással döntenie kell, hogy kilépünk a kormányból, vagy sem. Ennek sincs így ebben a formában előzménye, hisz nem éles koalíciós konfliktus eredményeképpen, nem is bizalmatlansági indítvány megszavazását követően hagyjuk el a kormányt, hanem a mi belső elemzésünk konklúziójaként hoztuk meg ezt a döntést, és javasoljuk az SZKT-nak ennek megszavazását. Erre is még vissza fogok térni.

 

Ötödik premier 25 esztendő után a Mikó-kollégium újraállamosítása és a visszaszolgáltatási folyamaton dolgozó kollégák számára a felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása. Mert bárhonnan is közelítjük meg azt, ami történt, nem tudunk más konklúzióra jutni, csak arra az egyre, hogy igazságszolgáltatási eszközöket használva, a jogállamiság köntösébe, ál-köntösébe öltöztetve, de elveszik az igazi és jogos tulajdonosától az épületet.

 

Vegyük ezeket szépen sorba, egyik-másik eseménynél időzzünk el, adjunk magyarázatot a történtekre.

 

Év elején arról döntöttünk, hogy kormányozni fogunk a Szociáldemokrata Párttal. Egy kisebbség érdekképviseleti szövetség számára a kormányzás vállalása soha nem lehet öncél, csak eszköz, és nem kell kizárólag ideológia alapúnak lennie. El lehet képzelni egy olyan helyzetet, vagy aki nem tudja elképzelni, annak a finn-svéd modell segíthet, szóval el lehet képzelni olyan helyzetet is, amikor a kormánykoalíció magját adó párt ideológiai hovatartozásától függetlenül egy kisebbségi képviselet folyamatosan él a kormányzás adta lehetőségekkel. Erre tettünk egy kísérletet, figyelembe véve azt a nem mellékes tényt is, hogy a mi választóinknak nagy többsége az év elején támogatta a kormányzást. Jóhiszeműen, tapasztalatunk és tudásunk javát adva vállaltuk, hogy választási esztendőben kormányzunk a Szociáldemokrata Párttal. Ma is azt állítom, hogy az akkori elemzésünk és döntésünk helyes volt. Nem egészen kilenc hónap kormányzás és két fontos választás eredményeit kielemezve az Állandó Tanács két tartózkodás mellett azt a javaslatot terjeszti ma a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból. Mivel ez a döntés is premiernek számít, tartozunk némi magyarázattal.

 

Sok hibát követhet el egy politikus, egy politikai vezető. Én most csak kettőt említek. Az egyik az, ha soha nem figyel oda a közössége hangjára, a választók véleményére, a polgárok üzenetére, mert azt hiszi, hogy ő mindent tud, a politikáról mindent jobban tud. A másik hasonló hiba, ha nem képes döntéseket hozni, mert mindig csak azt mérlegeli, hogy mit mondanak a polgárok, hogyan csinálja úgy, hogy mindenkinek tetsző döntést hozzon. Az igazi kérdés az, hogy felismerjük-e azokat a helyzeteket, amikor az egyik, vagy a másik szempontnak kell nagyobb mértékben érvényesülnie. A romániai elnökválasztások eredményeit elemezve, a választóink üzenetét meghallgatva és bízom benne, helyesen megértve, döntöttünk úgy, hogy ma a választóink akaratához legközelebb eső döntés a kormányból való kilépés. Általában ritkán, vagy szinte soha nem beszélünk azokról az eszközökről, amelyeket egy-egy döntés előkészítésénél használunk. A második forduló után rendeltünk egy közvélemény-kutatást, mert szükségét éreztük annak is, hogy ne csak saját és közvetlen környezetünk tapasztalatára támaszkodva végezzük el a helyzetértékelést. Mindössze néhány konklúziót ismertetek most. A második fordulóban több magyar ember vett részt, mint az első fordulóban. Mindez olyan körülmények között, hogy egyik román jelölt sem szólította meg a magyarokat, nem volt közvetlen üzenete a magyarok számára.

 

Nem igaz az, hogy a magyar-magyar verseny mozgósító hatással bír. Éppen ellenkezőleg. Akik a pártalapítási szándékaikat azzal a céllal magyarázták, vagy a közvélemény elé azzal az érvvel jöttek, hogy ennek mozgósító hatása van, azok hazudtak, és ezt az élet is bebizonyította. Az a szándék is kudarcot vallott, hogy az RMDSZ-t térdre kényszerítve majd ők veszik át a politikai érdekképviseletet. A belső arányok semmit sem változtak! A magyar választók nagy többsége a második fordulóban proteszt-szavazó volt, amit nagyon világosan meg is indokoltak a megkérdezettek. Megmozdult egy olyan választói réteg, különösen, vagy elsősorban városokban, Kézdivásárhelytől Nagyváradig, amelyet el kell ismernünk, sem mi, sem egy másik magyar jelölt nem tudott megszólítani. Ők azok, akik valami miatt nem bíznak bennünk, nem vagyunk vonzóak a számukra, nem vagyunk hitelesek a szemükben, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Fájdalmas tény, de őszintén ki kell mondanunk, ezt meg kell értenünk, és nekünk kell képesnek lennünk változni és változtatni. Azt a konklúziót is megfogalmazhatjuk, hogy nagyon rövid idő alatt drámaian csökkent azoknak a száma, akik ebben a kormányzásban még hisznek, akik jónak látják, hogy folytassuk a kormányzást. Márpedig a kormányzás nem értünk van, tisztségviselőkért, hanem a választóinkért, a közösségünkért, az emberekért.

 

Úgy kormányozni, hogy annak egyre kisebb a támogatottsága, úgy kormányozni, hogy a jó kormányzás lehetőségében mi magunk is kételkedünk, úgy kormányozni, hogy az a két év múlva esedékes választásokon a parlamenti jelenlétünket kockára tegye, nem szabad. Döntésünkkel ma nem kockáztatjuk az ország politikai stabilitását, nélkülünk is van többsége a kormánynak, ugyan vékonyka többség, de többség, és nekünk pedig elsőszámú kötelességünk az, hogy azt az értéket, amelyet 25 éven keresztül a romániai magyarság megőrzött, fontosnak tartott, ne veszítsük el: ez a teljes érdekképviselet. Érdekképviselet az önkormányzatokban és a parlamentben. A mi szövetségünk nem sodródhat az árral, nem sodródik az árral, a saját útját kell járnia. Csak zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy a mostani ellenzék nem akar kormányozni, úgy menekül a kormányzástól, mint ördög a szenteltvíztől. Miközben mi tanácskoztunk, az ellenzék vezetői bennünket arra próbáltak rávenni, hogy ne most lépjünk ki, még maradjunk kormányon, nehogy nekik kelljen kormányozniuk. Ezt nem tudtuk megígérni.

 

Kérdezik tőlem, kérdezik tőletek, kérdezzük egymástól: és akkor most mi következik? Mire lehet számítani a következő időszakban? Mert hallani sokféle hangot jobbról is, balról is. Egyesek arról beszélnek, hogy a jövő esztendőben alkotmányt kell módosítani. Kérdem én, hogy fogják ezt megtenni most, amikor nincs meg kétharmadjuk, ha nem tudták megtenni akkor, amikor hetvenszázalékos többséget alkottak. Mi azt mondjuk, hogy új alkotmányra van szükség, de ez csak a következő parlamenti választások után lesz lehetséges. Mások új választási törvénykönyvet akarnak, mert belátták, hogy amit ezelőtt hét esztendővel mondtunk, az igaz: nevezetesen azt, hogy ez a választási rendszer nem hoz semmi jót, semmi hasznosat. Azt is hallottuk, hogy előrehozott választásokról álmodnak egyesek, ugyanazok, akik közben bizalmatlansági indítványt ígérnek tavaszra, de kormányozni nem áll szándékukban. Azt hiszem, valamit félreértettek. A polgárok nem ezt várják, nem ezek a prioritásaik. Én azt mondom, azt javaslom, hogy most annak jött el az ideje, amikor a társadalom néhány fontos területén olyan hosszútávú célkitűzéseket kell megfogalmazni, olyan stratégiákat kell elfogadni, amelyeket nem ír fölül sem választás, sem kormányváltás, sem új alkotmány, sem választási törvény. Olyan dolgokról van szó, amelyek az adófizetők életében új perspektívákat, változást hoznak, amit elvárnak a politikusoktól. Öt nagy területet említek: oktatás, egészségügy, közúti és vasúti infrastruktúra, vidékfejlesztés és többség-nemzeti kisebbségek viszonyának hosszútávú rendezése, amely garantálná, hogy semmiféle politikai változás a megszerzett jogokat nem csorbítja. 

 

És itt van a Mikó-ügy, a bíróság által hozott döntés precedenst teremt, megkérdőjelezi minden visszaszolgáltatás törvényességét. Én ezt felháborítónak tartom, mint ahogy azt is, hogy három embert, akik a törvényt alkalmazták, azt a feladatot végezték, amivel a román kormány és parlament megbízta őket, három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélnek. Ezt egy igazságtalan döntésnek tartjuk, és szolidaritásunkat fejezzük ki. Ugyanakkor néhány napja a Kovászna megyei prefektus harcba szállt mindennel, ami magyar: himnusz, zászló, fejléces papír. Innen üzenjük a prefektus úrnak, nem lehet háborút nyerni zászló ellen, szimbólumok ellen, nyelvhasználat ellen, hiszen szinte értelmezhetetlen ez a fajta háború. Rakétavédelmi pajzs épül Romániában, erős katonai szövetségnek vagyunk a tagja, német etnikumú államelnököt választ az ország: ezt látják nyugaton, és közben azt hallja a mi képviselőinktől, hogy támadják a magyar himnuszt, a székely zászlót. Ezt a helyzetet nem fogja érteni senki, úgy gondolják, hogy a jogállamiság megteremtésének a mellékhatásai ezek az ügyek. Az erdélyi magyarság, és közös ügyeink nem lehetnek járulékos áldozatai sem a jogállamiságnak, sem a korrupció-ellenes harcnak.

 

Beszédem elején azt mondtam, hogy az alapértékekre építve szükségünk van újratervezésre. Nem elég, ha mi hiszünk az érdek- és politikai képviselet szükségességében, nem elég, ha mi ennek 25 évvel a kommunizmus bukása után is létfontosságot tulajdonítunk. Ebben hinnie kell a romániai magyarok nagy többségének is, az lenne a jó, ha minden magyar hinne ebben. Kell látniuk ennek az értelmét, kell látniuk, hogy ez értük van. Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk. Nem szégyen azt mondani, hogy a mi szövetségünket újra kell bogozni, újra meg kell kötni, nem pedig feladni. A választóinknak bennünk továbbra is a szövetségest kell látniuk, a megbízható partnert. A következő hetekben, egészen az áprilisi kongresszusig van egy kis időnk, hogy átgondolva az előttünk álló feladatokat, hiteles és jó, a jövőbe mutató válaszokat adjunk. Erre kötelez az elmúlt 25 esztendő, ezt várják tőlünk a magyar emberek, ezt vállaltuk akkor, amikor a választóink bizalmát kértük. Ezt az utat kell járnunk, ezekre az értékekre építve. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.