Képviselőházi tájékoztató

2012.03.13. | Aktuálpolitika
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Márton Árpád Kovászna megyei képviselő keddi napirend előtti felszólásában a Nemzeti Liberális Párt vezetőinek a MOGYE-val kapcsolatos nacionalista nyilatkozataira reflektált.

Elmondta, hogy hiába küld bennünket Magyarországra tanulni Călin Popescu Tăriceanu úr, hiszen már megtette azt Gheorghe Funar és Vadim Tudor is. „Mi az ország több mint 6 százalékát tesszük ki, tehát, a nemzeti összterméknek is hasonló részét állítjuk elő, többet, mint amennyit az oktatás egészére tudott biztosítani bármely eddigi kormány, tehát jogunk van ott tanulni, ahol élünk és ahol adófizető polgárok vagyunk” – hangoztatta a képviselő.

Kerekes Károly Maros megyei képviselő napirend előtti felszólalásában elítélte Dan Şova szociáldemokrata szenátor bűncselekménynek minősülő, megbotránkoztató nyilatkozatát. Şova szerint Romániában nem létezett Holokauszt. Nyilatkozata maga után vonta a jogos feljelentést Románia Főügyészségén. - A Holokauszt-tagadó szociáldemokrata szenátor pártjának szóvivője, ezért méginkább súlyos, amit mondott – hangsúlyozta Kerekes. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt vezetője felfüggesztette Dan Şova-t szóvivői tisztségéből mindaddig, amíg el nem utazik Washingtonba a Holokauszt Múzeum dokumentumait tanulmányozni. A PSD-s ügyvéd-szenátornak nem ez az első megbotránkoztató megnyilvánulása. Több más alkalommal is intoleránsnak, agresszívnak és nacionalistának minősült. Például 2010 decemberében az Antena 3 tévécsatornán azt nyilatkozta, hogy a magyar nép mindig más népek nyakán élősködött és a nemzeti kisebbségek anyanyelven való tanulásának joga ellen kardoskodott. Az RMDSZ-képvislő kiemelte, a PSD-s szenátort nem kellene ilyen költséges tanulmányútra küldeni, hiszen Romániában is létezik megfelelő számú és értékű dokumentum a romániai holokausztról. Inkább indokoltabb lenne egy kevésbé költséges helyre küldeni, oda, ahol a holokauszt-tagadók megérdemelt börtönbüntetéseket kell letöltsenek – mondta a képviselő.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.