Kormányhatározat Hunyad megyei települések leltáráról
2012.02.21. | Hunyad
Jóváhagyta mai, február 21-i ülésén a kormány Hunyad megye és egyes települései közvagyoni leltárának módosítását. A határozat Bucsesd, Haró, Puj és Malomvíz területének helyzetét is szabályozza.
A 2001/1652. Számú, közvagyoni leltárt tartalmazó kormányhatározat módosítását az indokolta, hogy ezáltal az önkormányzatok eligibilisek lehetnek európai finanszírozású pályázatok letételére, illetve lehetségessé válik ezek megvalósítása.
Dézsi Attila kormányfőtitkár elmondta, a jogszabály értelmében, a megye közvagyona kiegészül azokkal a területekkel, amelyeken felépülhetnek az integrált hulladékgazdálkodási projektben foglalt transzfer-állomások. Ehhez Petrozsény mellett 2,8 hektár belterületet vett át a Hunyad Megyei Tanács a petrozsényi Polgármesteri Hivataltól, illetve 1,46 hektár külerületet Branyicska Község Polgármesteri hivatalától. A többi község esetében pedig arról van szó, hogy a Sapard-programban végzett korszerűsítéseket is iktatták, illetve mások esetében, például Malomvíz községben, helyi érdekű beruházásokra készülnek az adott területeken.