Kovács Péter: a nyelvi jogok a szórványban élőknek is kijárnak (AUDIÓ)

2016.04.21. | Nyelvi jogok , Anyanyelvhasználat
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kovács Péter: a nyelvi jogok a szórványban élőknek is kijárnak (AUDIÓ)

„A kisebbségi jogok azoknak a szórványközösségeknek is kijárnak, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ egy április 21-én beterjesztett törvénytervezetben kéri, hogy Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.

Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésbe a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70.000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásánál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék.

„Ki kell harcolnunk igazunkat és azt, ami nekünk kijár. Nem adhatjuk fel a küzdelmet azért, hogy megszerezzük azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk. Nem tudjuk most azt megítélni, hogy ennek a törvénynek az elfogadására milyen esélyek vannak, de nekünk, a romániai magyarság képviseleteként minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy jogainkat bővítsük, és ne hagyjuk elveszni azt, amit már megszereztünk, különösen most, amikor oly sokan próbálnak azokból visszavágni” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Hanganyag:
Kovács Péter nyilatkozata


Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.