KÖZLEMÉNY

2015.02.17. | Kolozsvár
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


KÖZLEMÉNY

Lemondásomat kérik a kolozsvári városi tanács PSD-s tanácsosai, arra hivatkozva, hogy nem képviselem és nem tartom tiszteletben annak az intézménynek az álláspontját, amelynek vezetésében részt veszek. 

Emlékeztetem a PSD-tanácsosokat arra, hogy városi tanácsosként, valamennyien elsősorban a nekünk bizalmat szavazó közösség érdekeinek és értékeinek képviseletére kaptunk megbízást. Jómagam, alpolgármesterként, legfeljebb egy intézmény vezetésében való közreműködésre, semmiképpen sem annak eljárásmódjával való feltétlen azonosulásra vállalkoztam. Megbízatásaimat eddig sem a PSD tanácsosainak szavazatai nyomán kaptam, a többnyelvű helységnévtábla ügyében megfogalmazott véleményemmel sem nekik, hanem a bennünket bizalmukkal és szavazatukkal megtisztelő választópolgároknak tartozom elszámolni: fenntartom, és továbbra is azt kérem, a Kolozs megyei RMDSZ szervezetével együtt, a magyar közösségtől, hogy a civil és politikai téren folyó jogérvényesítés hatékonysága érdekében, hallassa a hangját és éljen a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel, csatlakozzon és támogassa aláírásával az ügyben újraindítandó civil pert. Ugyanakkor elutasítom a civil engedetlenségre való buzdítás manipulatív célzatú vádját: minden felelős politikus kötelességének tartom, hogy megelőzze, őszinte, hiteles párbeszédre nyitott viszonyulásával, az efféle - demokratikus rendszerekben ugyan megengedett, de semmiképpen nem kívánatos akciók megjelenését.

 

Horváth Anna

Kolozsvár Alpolgármestere

 

2015. február 17.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.