Közös ügyünk a bánsági magyar közösség jövője

2016.11.22. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Közös ügyünk a bánsági magyar közösség jövője

Első alkalommal szerveztek hétfőn, november 21-én Temes megyében találkozót a református egyház és a magyar önkormányzati vezetők között. A Bódis Ferenc református esperes kezdeményezésére megszervezett tanácskozáson jelen voltak a Temesvári egyházmegye lelkipásztorai, illetve az RMDSZ Temes megyei polgármesterei és alpolgármesterei. A rendezvényen szintén részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke és Molnár Zsolt parlamenti képviselő is.

Közös ügyünk a bánsági magyarok jövője és mindannyian, a hivatalaink adta eszközökkel a bánsági magyar közösség megmaradásán és gyarapodásán dolgozunk. Mindannyiunk munkája szolgálat és valójában mindannyian ugyanazoknak az embereknek a szolgálatában dolgozunk” – mondta a tanácskozáson Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője. Hozzátette: az elmúlt négy évben számos szálon kapcsolódott a református egyház és az RMDSZ tevékenysége és fontosnak tartja, hogy az elkövetkező években is így maradjon. „Be kell fejeznünk, amit elkezdtünk, és el kell kezdenünk, amire még nem került sor. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha kezünkben vannak a közképviselet eszközei” – zárta mondandóját Molnár Zsolt.

Bódis Ferenc református esperes elmondta, hogy a Temes megyei találkozó a Nagyváradon tartott református-RMDSZ tanácskozás természetes következményeként jött létre és az a célja, hogy az egyházmegyei szinten megfogalmazott elvek megyei szintű gyakorlatba ültetését elősegítse. „A helyi együttműködések, jó kapcsolatok az évek során hasznára váltak az egyházközségeinknek, de számtalan megoldatlan kérdés, folyamatban levő munka van még, amelyekre közösen kell megoldásokat találnunk. Közös ügyeinket közösen kell megoldanunk” – mondta a találkozón Bódis Ferenc. Az esperes kitért a közelgő parlamenti választások fontosságára is, kiemelve a szavazáson való részvétel fontosságát.

A tanácskozáson a felek áttekintették az egyházak támogatási rendszerét és településenként sorra vették a infrastrukturális beruházási prioritásokat. Különös hangsúlyt kapott a temesvári református magyar bölcsőde beindításának folyamata, amelyre az RMDSZ közbenjárásával sikerült magyar állami támogatást szerezni. A beszélgetés eredményeként kialakult az a prioritási lista, amely az együttműködés alapját képezni az elkövetkező években. A felek abban is megegyeztek, hogy hasonló találkozókat évente szerveznek majd és a következő református-RMDSZ tanácskozásra Szapáryfalván kerül sor.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.