Május 25-én be kell bizonyítanunk, hogy összetartásunk töretlen

2014.05.18. | Ifjúság , Szeben , európai parlamenti választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Május 25-én be kell bizonyítanunk, hogy összetartásunk töretlen

Fotó: Csedő Attila

„Megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Itt érhetjük meg igazán, önök között, hogy mit jelent erdélyi magyarnak lenni, kisebbségben élni. Itt nem kell hangsúlyozni, hogy mit jelent a megmaradás, s mit kell tenni ennek érdekében” – fogalmazott Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT közös EP-képviselőjelöltje, aki vasárnap a Szeben megyei Küküllőalmásra és Somogyomra látogatott el.

„A fiatalok már nem úgy gondolnak a megmaradásra és az itthon maradásra, ahogy szüleik, de nekem hozzájuk is el kell juttatnom az üzenetet, amely szerint a Szövetség az összetartó erő, amely a megmaradást szorgalmazza, s ezért küzd Erdély-szerte. Most rajtunk a sor, hogy segítsünk ebben. Május 25-én mindannyiunk közös ügyében foglalunk állást. Jövő vasárnap be kell bizonyítanunk, hogy itt vagyunk, az összetartásunk töretlen és a Szövetségnek ereje van. Május 25-én megszámláltatunk, s reméljük, hogy nem találtatunk híjával” – mutatott rá a közelgő választás fontosságára Antal Lóránt, az ifjúság EP-képviselőjelöltje. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.