Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökének beszéde a sztánai szoboravatón

2013.10.13. | Szilágy , Megemlékezés , Kós Károly Akadémia
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökének beszéde a sztánai szoboravatón

"Egy erdélyi alkotmányról

Több, mint száz esztendővel ezelőtt, 1910-ben vásárolt Kós Károly egy telket Sztána közelében, és aztán hamarosan házat is épített ide, a Varjúvárat. Ha arra gondolok, hogy ma, 2013-ban sem könnyű a Varjúvárba eljutni, és Sztána is még mindig az isten háta mögött van sokak számára Kalotaszegen, akkor szívesen kezdeném úgy a beszédemet, hogy íme, távol az európai nagyvárosoktól, esős időben a külvilágtól is elzárva, meg lehetett alkotni egy hatalmas életművet. Már-már azt mondtam, hogy a körülmények ellenére lehetett megírni, megrajzolni, megépíteni egy egész Kós Károly-i világot. Hiszen minden bizonnyal Budapesten, ahol már akkor ismert és elismert ember volt, könnyebben érvényesülhetett volna nagyszerű tehetsége, könnyebben valósította volna meg minden álmát. Nagy építésszé, nagy íróvá, nagy művésszé válhatott volna akkor is. Igen, valószínűleg naggyá lett volna máshol is. De abban bizonyos vagyok, hogy nem ugyanarról a Kós Károlyról beszélnénk ma, hogyha nem a kalotaszegi Sztánán, hogyha nem Kolozsváron, hogyha nem Erdélyben éli le az életét. Ő nem a nyers, nehéz erdélyi élet ellenében lett egyik legfontosabb főemberünk, hanem éppen azáltal, hogy felismerte: ami itt van, jó is, rossz is, az sehol másutt nincsen, és ami itt megteremthető, az másutt még csak meg sem álmodható.  Kalotaszeg Kós Károly által lett a világ közepe, de Kós Károly is Kalotaszeg által lett olyanná, amilyennek szeretjük és tiszteljük. Élete máig szóló tanulság mindannyiunk számára: vállald Erdélyt, ahol élned adatott, vállald erdélyi magyar népedet, de vállald azokat is, románokat, szászokat, akikkel együtt kell ezt a földet megművelned. Vállald akkor is, amikor nehéz, ha sanyarú, ha izzadságos, mert amit te itt létrehozhatsz, papíron vagy kőben és fában, azt Erdélyen kívül sehol sem tudod életre kelteni, sem te, sem más. Ha képesek vagyunk így szemlélni a helyzetünket, akkor rá fogunk jönni, hogy erdélyinek lenni nem hátrány, hanem előny. Voltak még zseniális eleink itt Erdélyben, de merem állítani, hogy erdélyibb Kós Károlynál egy sem volt. Minden bizonnyal ő volt a legerdélyibb erdélyi magyar.

 

Amikor ennek a mellszobornak a felállítását tervezgettük a sztánai református lelkésszel, majd Gergely Zoltán szobrásszal és néhány kollégámmal, fölmerült, hogy mit is írjunk elől a talapzatra, nem kellene-e feltüntetni, hogy építész, író, grafikus volt Kós Károly. Megnéztem a Wikipédián, ott még ennél is több mesterségét emlegetik: könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus is volt. Akkor is azt mondtam, most is azt mondom: fontosak ezek a mesterségek, nagyszerű regény az Országépítő, szívet-lelket vidítóan hibátlanok, kiegyensúlyozottak, humorral és szeretettel teljesek rajzai, hiszen kevesen tudtak úgy rajzolni mifelénk, ahogy ő, tapogatni valóan szépek az épületei, valami archaikus nyugalmat árasztanak, mint egy sok évezredes, de ma is tökéletes szerkezet, és folytathatnám: minden szép lett, amihez puritán, mégis gyöngéd kézzel hozzányúlt, de legfontosabb mégis maga a művész, maga Kós Károly. Elég volt hát ennyit írni erre a szoborra: Kós Károly, 1883-1977. Ebben minden benne van.

 

Legnagyobb alkotása: maga az élete. Egy igazi erdélyi ember élete, aki azáltal lett naggyá, hogy nem futott el a sorsától, hanem vállalta azt, és ezzel maradandó mintát adott nekünk. Olvasni kell a Varjú nemzetséget, meg kell nézni a kolozsvári kakasos templomot, a marosvásárhelyi közművek székházát, vagy a sepsiszentgyögyi múzeumot, fel kell lapozni rajzolt könyveit, amelyekben minden kép olyan ismerős, mintha egy családi albumot nézegetnénk, de nekem ma a legtöbbet a Kiáltó Szó mondja. Egy helyen javítanék bele a Wikipédiába: Kós Károly nem politikus volt, hanem államférfi, állam nélkül, egy kilátástalannak tűnő helyzetben keresve a kiutat, amit a munkában, az erdélyi magyar szolidaritásban és önállóságban vélt meglelni. És igaza volt. Ennek a képzeletbeli, ám egykor valóságos országnak, Erdélynek 1921 óta van alkotmánya, a Kiáltó Szó. Lehet, ma csak az erdélyi magyarok vallják ezt magukénak, csak ők tekintik valamiféle alkotmányos alapelvüknek, hogy: „Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Vagy: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.” Mert: „...mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel, tudtunk számolni minden helyzettel, tudtunk kormányozni, és tudtunk nehéz vereségek után talpra állni.”

 

Ismétlem, ez a mi alkotmányunk, ehhez kell igazodnunk. És ha Erdély más népei ennek a Kiáltó Szónak fontos passzusaiban a magyar jelzőt behelyettesítenék a sajátjukkal, a némettel vagy a románnal, nyugodtan a magukénak vallhatnák ők is. Kós Károly azt hirdette, amihez ma is igazodnunk kell: építés, egység, önállóság, itt ezen a földön, amelyet úgy hívnak: Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania.

 

Hiteles mű, hiteles élet. Egyes modern esztétikák szerint külön kell szemlélni a művet, és nem fontos az alkotó életrajza. Én nem hiszek ebben. Élet és mű együtt van, ezt mutatja az a szavunk is, hogy életmű. Voltak mostanában körülöttünk mindenféle kultuszok, nem érdemes neveket emlegetni, érthető, hogy keressük a ma is követhető hagyományt, keressük, hogy kit, kiket kell a múltból megtartanunk és továbbvinnünk, keressük a példát, amelyet felmutathatunk. Hát ez a példa mindvégig itt volt a szemünk előtt, tiszteltük is, de talán nem figyeltünk rá eléggé, és nem emlegettük elég sokszor. Itt az ideje, hogy adjuk meg Kós Károlynak az erdélyi közéletben azt a súlyt, amit megérdemel. Ne csak egy-két művét, de egész tanulságos életét tanítsuk iskoláinkban, mert ebben az életben benne van Sztána, Kalotaszeg, de Kolozsvár is, Temesvár is, Szeben is, Székelyföld is, egész Erdély. Hungaricum is, de transsylvanicum is minden alkotása. Alkotmányunk, a Kiáltó Szó pedig azt követeli tőlünk, hogy igazodjunk hozzá, mert Trianon után is talpra állt, hazatért, munkálkodó eleink mint valami mennyei alkotmánybíróság, azt vizsgálják odafent, többre tartjuk-e ezt az erdélyi alkotmányt, mint más, mulandó törvényeket.

 

Többre tartjuk, azt remélem.

 

Isten éltesse a sztánaiakat, a kalotaszegieket, mindenkit, aki hisz abban, amiben hitt Kós Károly is, hogy ott kell leélnünk az életünket, ahol a legnagyobb szükség van ránk. Kós Károlyra nagy szükség volt, és nagy szükség van ma is itt ezen a földön."

Felavatták Kós Károly szobrát Sztánán Felavatták Kós Károly szobrát Sztánán Felavatták Kós Károly szobrát Sztánán
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.