Máté András frakcióvezető felszólalása az 1989-es forradalom évfordulója alkalmábból szervezett megemlékezésen

2011.12.20. | Képviselőház
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Máté András frakcióvezető felszólalása az 1989-es forradalom évfordulója alkalmábból szervezett megemlékezésen

fotó: newspapertimes.ro

Hölgyeim és Uraim!Tisztelt meghívottak!

22 évvel ezelőtt Románia állampolgárai kezükbe vették a szabadságukat. Megelégelve az éhezést , a hideget, azt, hogy egy olyan ország határai közé legyenek bezárva, amely semmilyen jövőt nem nyújt, az emberek kivonultak az utcára, és elégedetlenségüknek adtak hangot. A szabadságvágy annyira erős volt, hogy fiatalok, idősek, nők és gyermekek vonultak végig a városok utcáin, kommunizmus-ellenes jelszavakat hangoztatva, tekintet nélkül életük veszélybe sodrására. Szembenéztek a kommunizmus haragjával, sokan golyó áldozatai lettek, mások tankok által eltiporva haltak meg.

Éhesen és fázva lettünk részesei a demokráciának, egy olyan szürke időszak után, amikor a fennálló kommunista hatalom megfosztott az életünktől, és megpróbálta megölni az álmainkat. Arról álmodtunk, hogy érdemeink szerint leszünk jutalmazva, hogy azért fognak becsülni, amik vagyunk, miként az a nyugati világban is történik. 22 év után azonban rendre felismerjük, hogy jutalmazásunk kritériumai sem mindig demokratikusak, és hogy gyakran az értéket sem becsülik meg.

Hölgyeim és Uraim!

Hat évvel ezelőtt, a Parlament 1989-es forradalomra emlékező ünnepi ülésén egy híres színdarab – A vágy villamosa – címét idéztem. Akárcsak akkor, most is az igazság, szabadság és méltóság iránti vágyra utalok.

Az 1989-es forradalom huszonkettedik évfordulójára emlékezünk. Hova érkezett akkori szabadságvágyunk villamosa? Egy őszinte értékelés azt mondaná, hogy villamosunk időről időre eltévedt az alakuló demokráciában. Igaz, hogy egy ilyen villamosnak nincsen végállomása, az ideálok nem lehetnek végállomások, hiszen akkor megszűnnének eszményeknek lenni. Állomásról állomásra utazunk, nem tudva, hogy a jó úton járunk-e, időnként visszanézünk megvalósításainkra, átismételjük a megtett utat és megtervezzük a következő szakaszokat.

22 év után visszatekintve azt mondhatom, hogy nem ez az ország, amelyről álmodtam, amelyet gyerekeim számára építeni akarok, és amelyet örökségül hagynám rájuk. Nem akarhatunk egy olyan országban élni, és nem akarom, hogy gyerekeink egy olyan országban éljenek, ahol a mindennapi létezés a félelemről szól. Nem akarok azzal a félelemmel élni, hogy lehallgatják a telefonbeszélgetéseimet, hogy az állam intézményei  zaklatnak el nem követett bűncselekményekért, és nem akarok félni parancsra hozott döntések miatt sem.

Felteszem a kérdést: kellően érettek és tisztességesek vagyunk annak a szakadéknak a felismeréséhez, amely az 1989 decemberében áhított változás, valamint a mostani valóság között létezik? Birtokoljuk-e azt a szabadságot, amelyet kértünk, vagy még mindig a félelem különböző formái hajtanak igába? Visszatekintve megértem: igazságunk, méltóságunk  és szabadságunk vágyának villamosa ördögi körbe kerül, ha elfogadjuk, hogy ellenőrízzenek, hogy azt tegyük, amit engedélyeznek, ha nem fejezzük ki, amit gondolunk attól való félelmünkben, hogy elítélnek, vagy megbüntetnek gondolatainkért.

22 év törékeny demokrácia után felteszem magamnak a kérdést, vajon mennyi igazságban, méltóságban és szabadságban lehet részünk egy olyan országban, ahol az alapvető intézmények működnek ugyan, de időnként esetleges szabályok és törvények szerint, ahol a döntések kiszámíthatatlanok, az egyensúlyok sérülékenyek. Tény, hogy határozottságra van szükség. Szigorú eltökéltségre van szükségünk, de ez csupán egyetlen ítélethozó  részéről érkezhet , aki egyben megfelelő pályára tudja terelni villamosunkat: ez pedig nem más, mint a nép. Valahányszor útvonalat akarunk megállapítani villamosunk számára arra kell gondolnunk, hogy az 1989-ben megálmodott jobb világot nem magunknak, hanem gyerekeinknek álmodtuk, és azok gyerekeinek gyerekeiért is tettük ezt, akik borzalmas diktatúrával szálltak szembe egy jobb világ eszményének megvalósításáért.

Köszönöm a figyelmüket.
Máté András Levente, RMDSZ képviselő