Megkezdte a támogató aláírások gyűjtését Soós Zoltán

2016.04.07. | Önkormányzati választások , Marosvásárhely
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Megkezdte a támogató aláírások gyűjtését Soós Zoltán

Április 7-én, csütörtökön a Kövesdombon Soós Zoltán polgármesterjelölt megkezdte a támogató aláírások gyűjtését. A helyszínen elmondta: „teszem ezt azzal a meggyőződéssel, hogy 16 év után végre valós esély adatott közösen felszabadítani a várost. Kiszabadítani Vásárhelyt a zsákutcából, felszabadítani a klikkek uralma alól, megszabadítani az együttélést mérgező szellemtől. Erre csak közös erővel, a változást akaró emberek szövetségével vagyunk képesek.” Hozzátette: Marosvásárhely évek óta nem fejlődik lehetőségeihez mérten. Az elmúlt két évtizedben közel 25 ezer ember hagyta el a várost, perspektíva hiányában főként fiatalok. 

Soós Zoltán hangsúlyozta, „a hangzatos ígéretek helyett inkább közösen találjuk meg a legjobb megoldásokat. A legfontosabb a változás. Ez kell Marosvásárhelynek. Így foglalhatom össze egy szóban programom lényegét is. Becsületes munkával adjuk vissza közösen az esélyt Vásárhelynek.”

Az önkéntesek munkájának fontosságára is kitért a polgármesterjelölt, hiszen ők a változás hírnökei. „Közös erővel erős csapat vagyunk. Van hitünk és lelkesedésünk. Bizonyosak vagyunk, hogy a jó ügyet képviseljük. Mert a változás a jó ügy. 16 év után felszabadíthatjuk Marosvásárhelyt a múlt rossz szellemeitől, az elrontott esélyek uralma alól. Aki változást akar, csatlakozzon, hogy együtt, közös erővel, szabadítsuk fel a várost!” – zárta beszédét Soós Zoltán polgármesterjelölt.

Az eseményen jelen volt Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke, Peti András alpolgármester, Jakab István, valamint Portik Vilmos, a marosvásárhelyi EMNP elnöke és alelnöke.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.