MIÉRT: itthon is lehet!

2016.11.03. | MIÉRT
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


MIÉRT: itthon is lehet!

50.000 eurós támogatást kaphatnak a román állam által kezdeményezett Diaspora Start-Up nevű program keretében azok a fiatalok, akik itthon, Romániában szeretnének vállalkozást indítani. A program célja, hogy hazatérésre és vállalkozás indítására ösztönözze a külföldön élő román állampolgárokat. A kritériumok közé tartozik, hogy a pályázó azon a területen vállalkozzon, ahol korábban dolgozott, valamint a pályázónak legalább egy évet külföldön kellett élnie az elmúlt három évben. A hazatérő vállalkozók a pénzbeli támogatás mellett ingyenes tanácsadást is kapnak, illetve képzéseken is részt vesznek – hívja fel a figyelmet a Magyar Ifjúsági Értekezlet.

„Országos ifjúsági szervezetként fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet az ilyen és hasonló pályázati lehetőségekre, hiszen ez által is a szülőföldön való boldogulásra tudjuk ösztönözni a fiatalokat. Támogatnunk kell az ilyen és hasonló kezdeményezéseket, hiszen ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt dolgoznak, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyar közösség minden korosztályának javára válik” – fejtette ki Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke. Elmondta, hogy készülnek egy olyan rövid listát összeállítani, amely segíthet majd irányt mutatni a fiataloknak, megmutatni milyen lehetőségek vannak, amelyek beleférnek 50.000 euróba. 

A programra november 29-ig lehet pályázni, további információk: www.fonduri-ue.ro

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.