Módosítás az önkormányzati hatásköröket megnyirbáló rendelethez

2012.09.06. | Önkormányzatok
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Módosítás az önkormányzati hatásköröket megnyirbáló rendelethez

“Nem tartom helyesnek az önkormányzati hatáskörök leszűkítését, sem azt, hogy a kormány ismét túlszabályozzon egy területet” – nyilatkozta Nagyváradon tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-szenátor. A politikus elmondta, módosító indítványt nyújtott be a Parlamentben a 2012/26. számú sürgősségi kormányrendelethez.

„A rendelet a közpénzek elköltésére és néhány pénzügyi jogszabály módosítására vonatkozik. Leírja, hogy milyen körülmények között nem szabad közpénzből megvalósíthatósági tanulmányokat végeztetni. Csakhogy a szabályozás túllőtt a célon, mert sérti a helyi autonómia elvét és mert túlszabályoz. Elmondja, hogy amennyiben egy beruházásra készült már az elmúlt öt évben hatástanulmány, akkor azt kell aktualizálni, nem lehet újat készíttetni. Ez rendben is lenne, viszont az semmiféleképpen sem, hogy új hatástanulmányokat csak akkor lehet elvégezni ha megvan rá a jövő évi költségvetésben a teljes finanszírozás. Márpedig hatástanumány nélkül nem lehet megtudni, hogy mennyibe kerül majd a beruházás, épp ez az, ami megmondja.
A rendelet szerint, kivételes esetben a központi intézményeknek a kormány, az önkormányzatok esetében pedig az illetékes helyi vagy megyei tanács jóváhagyhatja a hatástanulmány elkészítését. Ez pedig túlszabályozás, mert ilyen tanulmányok leszerződését és finanszírozását ma is a tanácsnak kell jóváhagynia, nem dönthet egyedül a polgármester vagy a megyei tanács elnöke. Tehát, a takarékosság mint elv rendben lenne, ha nem jelentené azt, hogy a központi közigazgatás ismét beleavatkozik az önkormányzatok hatásköreibe. Hogy lehet úgy közösségi fejlesztési stratégiát építeni, hogy az önkormányzat nem tud hatástanulmányokat végeztetni? Márpedig ne a kormány döntse el, hogy a helyi adókból befolyt összeget mire használják fel! Hagyni kell, hogy az illetékes választott testület, a helyi vagy a megyei tanács döntsön!” – hangsúlyozta Cseke Attila szenátor.

A 26. sürgősségi rendeletet nem sokkal hivatalba lépése után, idén június 6-án fogadta el a Ponta-kabinet, és a Hivatalos Közlönyben való megjelenésekor  (június 12-én) lépett hatályba. A kedden benyújtott szenátori módosító indítványt a jövő héten tárgyalja előbb a Szenátus költségvetési bizottsága majd annak plénuma.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.