Muravidéken is bemutatták Sógor Csaba magyar utazókról szóló kiállítását

2014.10.17. | Kultúra
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Muravidéken is bemutatták Sógor Csaba magyar utazókról szóló kiállítását

Szlovéniai magyar kisebbségi vezetőkkel és Magyarország szlovéniai nagykövetével találkozott Sógor Csaba Ljubljánában, amelynek során a magyar kisebbségi közösségek romániai és szlovéniai helyzetéről tájékoztatták egymást. Az erdélyi magyar képviselő az Érintkezések – magyar utazókról és felfedezőkről szóló kiállítás muravidéki bemutatója kapcsán érkezett október 16-án Szlovéniába.

A magyar kisebbségek helyzetének áttekintése során elhangzott, hogy a modellértékűnek tartott szlovén kisebbségi törvény hatékony alkalmazásáig még hosszú utat kell bejárnia a törvényhozásnak. Sógor Csaba elmondta: az Európai Unió adta lehetőségek, mint például a Duna Régió Stratégia, az Erasmus vagy akár a különböző gyakornoki programok a külhoni magyar közösségek számára új kapcsolódási pontokat jelentenek.  A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a Duna stratégia mentén találhatja meg Szlovénia, Magyarország, Románia a közös feladatokat és annak gazdasági sikere nagymértékben függ az oktatás, ezen belül a történelem oktatásának a felülvizsgálatán.  ,,A hamis történelemszemléleten alapuló félelmek akár a befektetések, vagy határon átnyúló együttműködések területén is bizalmatlanságot keltenek. A multikulturalitás hangoztatása mellett egymás nyelvének, irodalmának, történelmének kölcsönös megismerése nagyban elősegítené a feszültségek feloldását” – hangsúlyozta Sógor Csaba.

 

A találkozókon részt vett Szent-Iványi István, Magyarország ljubljanai nagykövete, Horváth Ferenc, a Muravidéki Nemzetiségi és Önkormányzati Közösség elnöke, Kamal Izidor Shaker, a szlovén Parlament Európai Ügyekért Felelős Bizottságának elnöke, illetve Göncz László és Jár Ferenc szlovéniai magyar parlamenti képviselők.

 

Az RMDSZ-es képviselő a politikai találkozókat követően a szlovén fővárosból a muravidéki kisvárosba, Lendvára utazott, ahol a helyi magyar közösség számára megnyitották az Afrika-, és Ázsia kutatókról készült tárlat anyagát. A korábban Brüsszelben és Erdélyben is bemutatott kiállítás Horváth Ferenc, a Muravidéki Nemzetiségi és Önkormányzati Közösség elnöke meghívására jutott el a szlovéniai magyar közösséghez is. A megnyitó alkalmával Bujna Zoltán, író és kerékpáros képes vetítéssel egybekötve ismertette azokat a közép-ázsiai tapasztalatokat, melyeket Vámbéry Ármin nyomdokaiba lépve gyűjtött össze. A kerékpáros 2013 nyarán, 150 évvel Vámbéry utazásai után, 107 nap alatt biciklivel járta be ugyanazt az útvonalat és készítette el útinaplóját.

 

A szlovéniai magyar közösség a lendvai Bánffy Központban tekintheti meg a kiállítást.

 

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.