Negyedszázad a közjó szolgálatában – Brassóban szervezték meg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusát

2015.03.19. | Brassó
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Negyedszázad a közjó szolgálatában – Brassóban szervezték meg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusát

„A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyidős az RMDSZ-szel, a hazai magyar közéletben pedig már a kezdetektől fogva azokat az értékeket vállalta fel, amelyek Európát évszázadok alatt azzá tették, ami ma. Mert az európai kultúrát, civilizációt keresztény hagyományai nélkül el sem tudnánk képzelni, ezek azok az értékek, amelyek világítótoronyként szolgáltak a morális és gazdasági válságok idején is, és amelyekhez együtt tettük hozzá idehaza a magyar közösség szolgálatát” – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök Brassóban, a Redut kulturális központban, ahol a mozgalom kongresszusát szervezeték meg március 18-19-én. A szövetségi elnök az RMDSZ platformjaként tevékenykedő kereszténydemokratákat a Szövetség hűséges partnereinek nevezte, és megemlítette azokat a hazai és európai érdekképviseleti mozzanatokat is, amelyekben ennek az ideológiai áramlatnak fontos szerepe volt. Az RMDSZ elnöke azt is hozzátette: a kereszténydemokraták nem harsányan, hanem türelemmel és tisztességgel elvégzett munkával szolgálták a közjót az elmúlt negyedszázadban.

A brassói rendezvényen Kelemen Kálmán, a mozgalom elnöke úgy vélte: a kereszténydemokrata értékek vállalása történelmi szükséglet, hiszen ezekről bebizonyosodott, hogy érdemes a politika alapjává tenni. A mozgalom programjának középpontjában az ember egyedisége és megismételhetetlensége, becsületének megőrzése áll, amely jelentős kihívás egy olyan társadalomban, amelynek értékei felhígultak. Börtönéveire emlékezve a mozgalom elnöke elmondta: olyan elvekért büntették őt a kommunista rezsim idején, amelyek ma mindenkinek rendelkezésére állnak, ha becsülettel közelednek ezekhez.

 

Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke házigazdaként üdvözölte a kongresszus résztvevőit, a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor arra is emlékeztette a jelenlévőket, hogy a romániai magyarok érdekképviseleti szervezetének szövetségként való működését a platformok erősítették meg, és ezt a jelleget, ideológiai sokszínűséget a továbbiakban is meg kell tartani, meg kell erősíteni.

 

A kongresszust köszöntő Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott: a normalitás jele az, hogy az általa vezetett alakulat jelen van egy testvérpárt, testvérmozgalom kongresszusán. „A testvérek közötti együttműködés és összefogás üzenetét hoztam el erre az eseményre azért, hogy 25 év múlva is beszélhessünk magyar jövőről, Erdélyben, Székelyföldön, és itt, Brassóban. A közösség fontos ügyeiben nincs nézetkülönbség közöttünk, megmaradásunk érdekében együttműködésre vagyunk ítélve” – jelentette ki az MPP elnöke.

 

Az eseményen dr. Darvas-Kozma József pápai káplán és Incze Sándor nyugalmazott református lelkész közös imáját követően Joseph Daul, az Európai Néppárt elnökének üzenete hangzott el, amelyben üdvözölte a kongresszus munkálatait, és a 25 éves évfordulón a mozgalom eddigi eredményeit méltatta. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese levelében támogatásáról biztosította a kereszténydemokrata elvek híveit, és az európai demokrácia jövőjének zálogaként emlegette a keresztény értékeket. A brassói kongresszus ünnepélyes pillanataként Wilfried Martens-emlékplakettet nyújtottak át azoknak a személyiségeknek, akik a mozgalom partnerei voltak az elmúlt időszakban.

 

A brassói kongresszuson jelen volt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, Fejér László, Moldován József és Erdélyi-Dolóczki István parlamenti képviselő, Römer-Ambrus Sándor-Mihály, Brassó megye alprefektusa, Szente László, az RMDSZ Brassó városi elnöke, valamint a Szövetség önkormányzati képviselői és polgármesterei, továbbá részt vettek a magyar történelmi egyházak elöljárói, és a román politikai pártok képviselői.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.