Néptánc- és népzeneoktatást Székelyföld minden iskolájába!

2016.11.23. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Néptánc- és népzeneoktatást Székelyföld minden iskolájába!

Az néptánc- és népzeneoktatás iskolai tantárgyként való bevezetésének lehetőségeit keresve, a gyergyóremetei jó példával ismerkedett meg ma Korodi Attila parlamenti képviselő. A Gyergyói-medence egyik legfejlettebb településén nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás színvonalának növelésére, amelyből a helyi önkormányzat is szervesen kiveszi a részét. 

A képviselő találkozott Laczkó-Albert Elemér polgármesterrel, Rigmányi Lajos néptáncoktatóval, valamint Portik-Bakai Ádámmal, az óvodásoknak és kisiskolásoknak tartott néptáncórák szervezésének koordinátorával, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársával, Papp Z. Attilával. 

Laczkó-Albert Elemér beszámolt a remetei Fráter György Általános Iskolát fejlesztő tervekről, mint mondta, ennek érdekében az önkormányzat Papp Z. Attilával dolgozik együtt, akinek a kisebbségi oktatás az egyik szakterülete. Ketten ismertették nagyvonalakban Korodi Attilával annak a most készülő stratégiának az elemeit, amelynek végső célja, hogy a remetei diákok a lehető legjobb tanulmányi eredményeket érjék el.

A kitűzött cél megvalósításának egyik fontos lépcsőfoka a gyermekek néptánc- és népzenei oktatása, amely 2010 óta működik sikeresen Remetén. Az oktatói munkát jelenleg – óvódás kortól negyedik osztályos korig – kizárólag Rigmányi Lajos táncos látja el. 

Mint ismeretes, azok a gyermekek, akik néptáncot tanulnak, fejlettebbek és fegyelmezettebbek mozgáskultúrájukban, ráadásul olyan képességek fejlesztésében segít nekik a tánc, amelyek más területen is elengedhetetlenek, legyen az a sorrendiség megtanulása, a számolás vagy a memorizálás. 

Rigmányi két éve tanítja néptáncra a remetei gyermekeket, idén 130 óvodással és kisiskolással foglalkozik. Az oktató első kézből oszthatta meg tapasztalatait a képviselővel, illetve beszámolt azokról a nehézségektől, amelyek a jövőben megoldásra várnak. Kiemelte az óvónők és tanítók kulcsszerepét, amelyet nagyban befolyásol az, hogy ők mennyire nyitottak a foglalkozásra, segítenek-e abban, hogy a néptáncórákon túl népi gyermekjátékokat oktassanak a nebulóknak. 

Korodi Attila elmondta, elengedhetetlen az, hogy törvényes keretet biztosítsanak a néptánc oktatására, ám mindannyian egyetértettek abban, hogy ez nagyon időigényes feladat, és addig is meg kell találni az alternatív utakat, hogy Székelyföld minden iskolájában lehetőség legyen tánctanulásra. 

Rigmányi Lajos meglátása szerint célravezető lenne megyei szinten kezelni a témát. Az önkormányzatoknak pedig keresni kellene a kapcsolatot a néptáncegyüttesek táncosaival, hogy közülük minél többen vállalják ezt a munkát. A pedagógusok továbbképzése is kézenfekvő ebben az esetben, ennek is meg kell teremteni a lehetőséget. Az RMDSZ-es képviselő egyetértett abban, hogy az önkormányzatok részéről történő nyitás fontos szerepet játszik a kérdésben, és ígéretet tett arra, hogy közvetíti az üzenetet, hogy a jövőben minél több gyermek legyen részese és haszonélvezője az iskolai program keretében ennek a hasznos munkának. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.