Nyelv, kultúra és vallás intézményes megerősítése a cél – Kelemen Hunor Szatmár megye egyházi elöljáróival találkozott

2014.10.21. | Szatmár , Egyházügyek , államelnök-választás
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Nyelv, kultúra és vallás intézményes megerősítése a cél – Kelemen Hunor Szatmár megye egyházi elöljáróival találkozott

Fotó: Banga Előd-Ernő

A következő időszak érdekképviseleti törekvéseiről és eszközeiről tanácskozott Kelemen Hunor szövetségi elnök a szatmári református egyházi elöljárókkal, valamint Szatmár római katolikus megyés püspökével október 21-én, kedden Szatmárnémetiben.

„A magyar közösség számára nem mindegy, mennyire felkészülten néz a következő, sok változást is tartogató időszak elejébe. Kisebbségi közösségként nekünk a többségi társadalomnál sokkal jobban kellett tudnunk, melyek a konkrét céljaink, mit szeretnénk elérni rövid és hosszútávon” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki arra kérte a református egyház képviselőit, hogy ismertessék a helyi közösség jövőbeli terveit. „Ezen az elnökválasztáson, akár öt évvel ezelőtt is, a magyarság akaratát, szándékait igyekeztem hitelesen megjeleníteni az erős közösség hangjaként, egy olyan fontos időszakban, amikor az egész hazai társadalom felfigyel arra, amit az államelnök-jelöltek képviselnek” – tette hozzá Kelemen Hunor. A szövetségi elnök azt is hangsúlyozta, hogy a közösség támogatása alapján fogja megítélni a többségi politikum a magyarság érdekvédelmi szervezetének súlyát, ezért is fontos, hogy a magyarság választási részvétele jelentős, döntése pedig józan és gyakorlatias legyen.

 

„Sokat támadtak minket a székelyföldi autonómia-statútum bemutatása óta, és várhatóan hosszú lesz még a dokumentum közvitája. Az általunk választott európai modell bizonyos módosításokkal, úgy gondolom, akár a Partiumra is érvényes lehetne, hiszen elsősorban a hatáskörök pontos leosztásáról szól, modern társadalmi berendezkedésről szól. Jövő évtől a közigazgatási reform is terítékre kerül és a regionális felosztás vitája is újrakezdődik. Nekünk ezekben jól felkészülten kell részt vennünk” – mondta a református elöljáróknak Kelemen Hunor, aki szerint az RMDSZ fő célja továbbra is az identitásőrzés – nyelv, kultúra és vallás – intézményeinek megerősítése, a Szövetség pedig továbbra sem mondott le arról, amit a tavaly ellenzékből indítványozott: a nem klerikális személyzet számának növeléséről. Az egyházi elöljárók a szatmárnémeti református felekezeti iskola visszaszolgáltatási körülményeiről, az épület felújításáról, valamint az ingatlan hasznosításával kapcsolatos gondokról, határon átívelő ökológiai projektről számoltak be a szövetségi elnöknek, ugyanakkor támogatását kérték jövőbeli terveik, köztük az egyházi földtulajdon visszaszolgáltatása ügyében. 

 

Ezt követően a szövetségi elnök Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspökkel találkozott, akivel arról is beszélt, mennyire fontos a magyarság jelentős törekvéseit a többségi társadalommal is megismertetni. „Az RMDSZ számára továbbra is prioritást jelent a felekezeti oktatás helyzete és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása. Remélem, hogy a közeljövőben is ezek szolgálatába tudjuk állítani érdekvédelmi eszközeinket” – tette hozzá Kelemen Hunor, akit a római katolikus egyház Szatmár megyei vezetője támogatásáról biztosította.

 

Az egyházi képviselőkkel való tanácskozások után a szövetségi elnök Szatmár megye polgármestereit tájékoztatta az államelnök-választások jelentette kihívásokról. 

Kelemen Hunor Szatmár megye egyházi elöljáróival találkozott Kelemen Hunor Szatmár megye egyházi elöljáróival találkozott Kelemen Hunor Szatmár megye egyházi elöljáróival találkozott
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.