Örökségünk Őrei – immár Maros megyében is (AUDIO)

2017.10.26. | Ifjúság
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Örökségünk Őrei – immár Maros megyében is (AUDIO)

Ma történelmet írunk: Maros megye a mai nappal bekapcsolódik az Örökségünk Őrei mozgalomba, és ezáltal a szórványmegyék és Kolozsvár után első alkalommal a Székelyföldön is elindul a népszerű erdélyi műemlékvédelmi program – jelentette ki Hegedüs Csilla. Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a mozgalom egyik kezdeményezője csütörtökön, Marosvásárhelyen Csép Éva Andrea parlamenti képviselővel és Novák Csaba Zoltán szenátorral közösen indította el az épített örökség védelmét, népszerűsítését célzó középiskolai vetélkedő Maros megyei szakaszát. Maros megye bevonásával immár kilenc erdélyi megyében zajlik az Örökségünk Őrei vetélkedő-sorozat, eddig tizenkilenc iskola és diákszervezet vett részt a mozgalomban, és több mint 70 műemléket fogadtak örökbe.

Program-ismertetőjükben a szervezők elmondták: a kezdeményezés célja a szórványban és interetnikus környezetben élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, az összetartozás erősítése az épített örökség védelme, népszerűsítése által. 

A verseny menetét ismertetve Hegedüs Csilla közölte, 15 fős középiskolás csapatok jelentkezhetnek, a program a csapatok közötti verseny formájában valósul meg. Ezek a csoportok felkutatnak, és képletesen „örökbe fogadnak” egy, a környezetükben lévő műemléképületet, amelyet a verseny folyamán teljesen szabadon választható, különböző kreatív módszerekkel népszerűsíthetnek. Ezáltal valósulhat meg a program igazi célja: az, hogy felhívják a figyelmet azokra a többségükben elfeledett vagy a pusztulás határán levő  műemléképületekre, amelyek ezt követően fontos kulturális, közösségi terekké válhatnak. „Az eddigi tapasztalatunk, és főleg a diákok tapasztalata, hogy ez a verseny „vagány”. A diákok nem egy tantárgyversenyre készülnek: a gyerekek saját maguknak fedezik fel ezeket az épületeket, és XXI. századi, kortárs, számukra élvezetes módon mutatják be őket. Úgy gondolom, hogy az épített örökségnek akkor van esélye fennmaradni, ha az valamit mond, ha szüksége van rá a következő generációnak is. Most, ezzel a lépéssel Maros megyében is megteremtjük ennek a lehetőségét” – mutatott rá.

Csép Éva Andrea parlamenti képviselő kiemelten fontosnak nevezte a program Maros megyei elindítását, hiszen Maros megye bővelkedik műemléképületekben. A program megfogalmazása szerint egy olyan kivételes kezdeményezés, amellyel mindenki nyer: a diákok, a pedagógusok és maga a közösség is. A képviselő elmondta: a versenybe október 26-tól november 12-ig jelentkezhetnek a csapatok, a helyi döntőket február elejéig, a megyei döntőt pedig március első felében szervezik meg.

Novák Zoltán szenátor úgy fogalmazott, az épített örökség védelme alapvetően fontos egy nemzeti közösség megmaradása szempontjából, hiszen ez anyagi, de mindenekelőtt eszmei „kincs”, a múlt, de a jövő is egyben. „Már az 1989 előtti időkből tudjuk, ha egy rendszer romba akar dönteni egy társadalmat, akkor elsősorban az épített örökség felszámolására, jellegének megváltoztatására törekszik. Az Örökségünk Őrei program viszont nemcsak identitáris célokat követ: egy jelentős, ám az enyészet útjára lépett, „elfeledett” műemléképület visszaemelése a köztudatba nemcsak kulturális, hanem akár anyagi hasznot is hozhat az adott közösség számára. Megfelelően működtetve, az épített örökség társadalmi, kulturális és gazdasági hasznot hoz a térség lakóinak” – mutatott rá.

A verseny résztvevőit különböző nyári fesztivál-belépőkkel díjazzák, fődíjként a nyertes csapat egy tanulmányi kirándulásra mehet Brüsszelbe. A versenyzők emellett részt vehetnek a program keretében szervezett nyelvi táborban is. Szakmai becslések szerint Maros megyében ezernél több műemléképület van, ezek jelentős része felújításra szorul.

Hanganyag:
Hegedüs Csilla nyilatkozata


Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.