Rendületlenül – fiatalos, pergő díszelőadás a márciusi ifjak emlékére

2014.03.16. | Megemlékezés , Temes
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Rendületlenül – fiatalos, pergő díszelőadás a márciusi ifjak emlékére

Az Ifjúsági Ház felújított előadótermében teltház és nagy taps fogadta a „Rendületlenül” című, március 15-i ünnepi díszelőadás szereplőit. A zenészek, táncosok, színjátszók és kórustagok, hivatásos művészek és lelkes amatőrök, politikusok és civilek széleskörű összefogásából kialakult műsor egy fiatalos, pergő, átütő erejű előadással lepte meg a temesvári magyar közönséget.

A szombati díszelőadást megtisztelte jelenlétével Kovács Péter RMDSZ főtitkár, aki nagyra értékelte a temesvári magyar művészek március 15-i összefogását. Ez alkalommal az RMDSZ főtitkára elmondta, hogy „egy közösség szabadság céljai mindaddig jogosak, ameddig nem korlátozzák mások szabadságát. Egy kisebbségi közösség szabadság-vágya addig terjedhet, ameddig a többség nem érzi magát korlátozva”, majd hozzátette: „nekünk, az RMDSZ politikusainak is az a dolgunk, hogy megtanítsuk a többséget arra, hogy nem ellenük, hanem magunkért akarunk szabadok lenni. És tanuljuk meg mi magunk is, hogy nem lehet elégedetten hátra dőlni. Mindig új célokért kell dolgoznunk.”

 

Molnár Zsolt parlamenti képviselő ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: „Nagy öröm a számomra, hogy sikerült ezt a különleges produkciót előkészítenünk, hogy összefogással sikerült többletértéket hozni a mindennapi életünkbe, hiszen erről szól a magyarságunk itt a Bánságban.” Molnár Zsolt a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a 48-as forradalmárok az európai értékekért harcoltak. Ugyanezt kell tegyük ma is, de a mai kor eszközeivel. „Ma már nem katonasorba kell küldenünk a fiatalokat, hanem iskolába, egyetemre, továbbképzésre és azt kell kérni tőlük hogy jöjjenek haza. Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e rézágyú, hanem az, hogy lesz-e iskola, lesz-e templom és lesz-e képviselet” – nyilatkozta a Molnár Zsolt. „Élnünk kell a demokrácia eszközeivel és ki kell használjuk azokat a lehetőségeket, amelyek megvalósítják a szabadság, a testvériség és az egyenlőség európai eszméit a mindennapi életünkben.”- mondta a Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő.

 

Következett a „Rendületlenül” című ünnepi díszelőadás, amelyben a temesvári magyar színház művészei mellett - Shake Kvartett (Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba színművész/énekesek), Fall Ilona és Higyed Imre színművészek – főszerep jutott a Bartók Diákszínpad amatőr színjátszóinak, Szabó Abigél népdalénekesnek, valamint a Bokréta, az Eszterlánc és a Guzsalyas néptáncegyütteseknek. Magas szintű produkcióval lepte meg a közönséget a Szabó Gabriella karnagy vezette Új Ezredév kórus és a Shake együttest kísérő zenekar, Borbély Szilárd (dobok), Farkas Erdély László (gitár), Dumitresc Norbert (billentyű) és Kiss Attila (basszusgitár) összeállításban. Az átütő erejű előadást Molnos András Csaba rendezte, zenei vezetője Kiss Attila, koreográfusa Nagy Dániel volt.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.