Részvétnyilvánítás

2014.03.08. | Részvétnyilvánítás
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendülten értesült Krecsák Albert haláláról, akinek 25 esztendőn át meghatározó szerepe volt a Fehér megyei magyar közösség életében.

Krecsák Albert a Fehér megyei RMDSZ alapító tagja volt, a kezdetektől felelősségteljes és önfeláldozó közösségszervező munkát végzett a Szövetségben illetve a helyi önkormányzatban, 2008 és 2012 között pedig Nagyenyed alpolgármestereként tevékenykedett. 2010-ben az RMDSZ Ezüstfenyő díjával tüntették ki.

 

Az ő nevéhez fűződik a Bethlen Kollégium teljes rehabilitációjáért folytatott küzdelem, Nagyenyed sorsa, megmaradása életcélja volt mindvégig. Nemzetközi és országos vásárokon és kiállításokon az ő munkájának eredménye is volt az, hogy mindig megjelent az enyedi középkori vár, a kollégium, a csombordi magyar rózsatermesztők, borászok, sajttermelők és méhészek kínálata.

 

Munkáját elismerték és értékelték, a közönség iránti szolgálata, elkötelezettsége példaértékű marad számunkra.

 

Búcsúzom a magam, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos vezetőségének nevében. A gyászoló család bánatában osztozunk.

 

Nyugodjék békében!

 

Kelemen Hunor,

a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.