Révbe értek az RMDSZ módosító javaslatai

2013.11.20. | Maros , decentralizáció
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Révbe értek az RMDSZ módosító javaslatai

A decentralizáció kormányzati felelősségvállalással elfogadott törvénytervezetében az RMDSZ által benyújtott 85 módosító javaslatból 41-et el is fogadott a Kormány.

„Sok decentralizált terület kapcsán figyelembe vették a Szövetség képviselőinek véleményét, és sok mindenben egyet is értettek velünk. Maros megye számára is fontos a decentralizációs törvény, hiszen általa hatékonyabban tudjuk az RMDSZ álláspontját érvényesíteni” - nyilatkozta Borbély László, marosvásárhelyi képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke, hozzátéve lévén, hogy a Szövetség programjában több mint húsz éve szerepel a decentralizáció megvalósításnak szükségszerűsége, van tapasztalatuk és elképzelésük a törvény kivitelezése kapcsán.

 

“A megye számára sok fontos módosító javaslatot sikerült a törvénybe bevinnünk, köztük például azt is, hogy a Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság végre hivatalosan is a Megyei Tanács fennhatósága alá kerüljön, és még ami a régió számára fontos az, hogy a minisztérium hatásköréből a két szovátai tábor is a Megyei Tanács hatáskörébe kerül” - fogalmazott Borbély.

 

Elmondta, a Maros Sportklubot illetően is bölcs döntés született a minisztérium szintjén, tudniillik elfogadták azon régebbi javaslatukat is, hogy egy kiválósági központot hozzanak létre. „Ez egyrészt garancia arra, hogy a műjégpálya és a multifunkcionális sportcsarnok építése hamarosan befejeződik, másrészt pedig belátják, hogy Románia szinten is egyedülálló létesítmény az egymástól 50 méterre levő két sportcsarnok, amelyeket ha egy rugalmas alagúttal összekötnénk, bármilyen európai, illetve világrendezvénynek otthont tudna nyújtani. Éppen ezért indokolt, hogy a két létesítmény az Ifjúsági- és Sportminisztérium hatáskörébe maradjon, a többi romániai kiválósági központtal együtt, és így kiemelten tudnak majd részesülni a különböző költségvetési támogatásokból” - magyarázta az RMDSZ politikai alelnöke. Hozzátette, a decentralizáció jegyében Marosvásárhely városának átadják a Május 1 strandot és a Víkendtelepen egy sportlétesítményt, amelyet a város vezetősége már régóta korszerűsíteni szeretne.

 

 

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.