Sikeres közösségépítő projekt zárul – Sepsiszentgyörgyön tartották meg a Fedezzük fel! konferenciasorozat utolsó előadásait

2015.09.25. | Sepsiszentgyörgy , Kós Károly Akadémia
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Sikeres közösségépítő projekt zárul – Sepsiszentgyörgyön tartották meg a Fedezzük fel! konferenciasorozat utolsó előadásait

A lehetőség mindenki előtt ott áll, hiszen az Uniótól háromszor annyi pénzt lehetett lehívni, mint amennyit Románia tagságként befizet. Ez megsokszorozható, ha az ember figyelmes, jól és becsületesen dolgozik, illetve pontosan elszámol – indította előadását Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki házigazdaként köszöntötte az érdeklődő fiatalokat. A tanácselnök a megye által lehívott európai uniós pénzekről beszélt. Többek között kifejtette, az idei volt az elmúlt 25 év legnagyobb költségvetése: a fejlesztésre fordítható összeg mintegy 90 százaléka az uniós pályázatoknak köszönhető. Ennek köszönhetően ebben az évben fejlesztésre többet tudtak költeni, mint fenntartásra: a legnagyobb összegeket a megye hulladékgazdálkodásának fejlesztésére és a Kovászna Megyei Sürgősségi Kórház rehabilitációjára költötték – utóbbit december végére szeretnék befejezni.

A Fedezzük fel! konferenciasorozat utolsó állomásán Vincze Loránt ötletgazda az összesen több mint ötszáz résztvevőre utalva úgy értékelte, hogy egy újabb sikeres közösségépítő projektet sikerült megvalósítani Erdélyben, amely minden rendezvénnyel új információkat, ötleteket, pályázási kedvet hagyott a meglátogatott településeken. Az RMDSZ külügyi titkára továbbá elmondta, a pénteki konferencia elsősorban a civil- és ifjúsági egyesületeknek szól, mivel – a közepes- és kisvállalkozók mellett – nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy tudjanak a pályázati lehetőségekről. Ezt azzal magyarázta, hogy ők azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy pályázatfigyelőt alkalmazzanak. „2014-2020 egy új pénzügyi időszak az Európai Unió életében. És ha új dolgok jönnek az ember életében, igyekszik megismerni azt, megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Tulajdonképpen hasonló volt a konferencia célja is, elhozni, megismertetni az uniós pályázati lehetőségeket az érdekeltekkel” – fogalmazott Vincze Loránt.

 

A háromszéki fiatalok uniós pénzek lehívásában élen járnak, az elmúlt pályázati időszakban ötven nemzetközi projektet szerveztek, illetve több száz fiatalnak biztosítottak lehetőséget, hogy külföldi szervezeteknél szerezhessenek tapasztalatot – számolt be Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke. Tapasztalatuk szerint, az elmúlt hét évben azok a fiatalok, akik közvetlen kapcsolatban kerültek az uniós forrásokkal, pályázatokkal foglalkoztak, sokkal könnyebben helyezkedtek el a munkaerőpiacon.

A Kós Károly Akadémia Alapítvány részéről Grabán Zsolt Attila igazgató ismertette tevékenységüket. A 2010-ben alakult alapítvány az RMDSZ tudományos háttérintézménye, amely nemzet és nemzeti identitás problémájával foglalkozik. Emellett a fiatal politikai generációs, a politikai utánpótlás képzésében, felkészítésében is szerepet vállal. A brüsszeli Martens központtal közösen szervezett programok sorába tartozik a Fedezzük fel! konferenciasorozat is, amely idén kilencedik állomásához ért, és amely által civil- és ifjúsági szervezeteknek, illetve kis- és közepes vállalkozásoknak tartottak előadásokat az EU-s finanszírozási lehetőségekről.

A márciusban Kolozsvárról indult konferencia-körút fél év alatt hét erdélyi és partiumi várost érintett, ahol összesen 63 órán keresztül tartottak 82 tartalmas előadást a meghívott pályázati szakemberek. A karaván tagjai ehhez összesen 1629 kilométert utaztak. Az érdeklődő közönség 17 vállalkozást és 16 civil szervezetet ismerhetett meg, a hallgatóságnak pedig 45 sikertörténetet mutattunk be. A Fedezzükfel! konferencia előadásain összesen 500 személy vett részt.

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.