Sikeresen csattant a 7 poénja a Humorfeszten

2016.04.11. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Sikeresen csattant a 7 poénja a Humorfeszten

Fotó: Bethlendi Tamás

Egy héten át nevettek a kolozsváriak április 4–10. között a 13. Erdélyi Humorfesztiválon az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Comedy Company – György Botond és Kun Zsolt – szervezésében. Az egyhetesre bővült program a humor lehető legtöbb változatát kínálta fel a közönségnek, az előadások minden korosztályt megmozgattak.

„A Humorfeszt most nőtte ki igazán magát fesztivállá, elmondhatjuk, hogy nagyon tág célközönséget vonzott az esemény, minden előadás közel teltházas volt. Jó ötlet volt a programsorozat kibővítése, láthattuk, hogy mindenki megtalálta a számára megfelelő előadást, hiszen a stand up comedy műfaján kívül a lehető legtöbb alternatív programot felsorakoztattuk az érdeklődőknek” – nyilatkozta Jakab Adorján főszervező, majd hozzátette: „a jövőben is tartani szeretnénk ezt a fesztivál-jelleget, még több programmal és még színesebb felhozatallal várjuk majd a közönséget.” Jakab szerint a humor is a kultúra szerves részét képezi, erre is hangsúlyt kell fektetni, a Humorfeszt pedig kiváló lehetőséget nyújtott a közönségnek a kikapcsolódásra, a mindennapi gondoktól való néhány órás elszakadásra.

A Comedy Company humoristái, Görgy Botond és Kun Zsolt szintén sikeresnek nyilvánították az idei Humorfesztet. „Az előző évekhez képest jelentős fejlődésen ment át az idei Humorfesztivál, valóban a humor fővárosává varázsolta Kolozsvárt. Mindvégig remek hangulat uralkodott az eseményeken, ez a közönség pozitív visszajelzéseiből és az érdeklődők magas arányából is kiderül” – értékelte az elmúlt hetet György Botond.

Kun Zsolt szerit „a Humorfeszt remek lehetőséget ad a fiatal humoristáknak az érvényesülésre, felkarolja a tehetségeseket, fellépésekhez juttatja őket. Példaként említeném András Elődöt, a tavalyi Humorfeszt nyertesét, aki szép eredményeket ért el azóta a stand up comedy terén.”

Hétfőn, április 4-én a Filmtett Egyesület társszervezésével fiatal és tehetséges erdélyi rendezők rövidfilmjeiből, animációiból vetítettek összeállítást, és vászonra került Paczolay Béla Dumapárbaj című vígjátéka. A vetítés egyben a film erdélyi bemutatója is volt.

Kedd este a 25 éves Gruppen-hecc humortársulat látogatott a Magyar Operába. A Migráncs vagyok, nem piskóta! című teltházas, zenés politikai kabaréelőadáson a közönség találkozhatott a vásárhelyi állatkert új, hosszúnyakú lakóival, a botcsinálta politikussal, de személyesen Angela Merkellel is.

Szerdán Berecz András énekes, mesemondó – aki volt már rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is – szórakoztatta Görbe szó – Hazug Pista emlékére című előadásával az egybegyűlteket. A népi hagyományok kedvelőit és ápolóit, de a modern humorkedvelőket is megnevettette a népies stand up comedynek is mondható egyedi műsor. Ezután a klasszikus open mic slam poetry versenyen állhattak mikrofon elé a bátor jelentkezők. Moderátorként a két erdélyi slam-bajnok, André Feri és Horváth Benji, vendégfellépőként a jelenlegi országos magyar bajnok, Basch Péter, illetve Gábor Tamás Indiana és Márkus András gondoskodtak a minőségi hangulatról. A zenei hátteret VEKT! (Halmen József) szolgáltatta.

Csütörtök este a zsúfolásig telt Bulgakov Kávéházban csattantak a poénok Somolyák viccmondó versenyén, a Baróti Star Tv Sanyikája pedig megszokott, sajátos stílusában nevettette könnyesre a résztvevőket. Az egy személyben vezérigazgató, operatőr, vágó és szerkesztő Sanyika eddigi legjobb élményének nevezte kolozsvári előadását.

Hétvégén a stand up comedy nagyjaié volt a főszerep: pénteken a Diákművelődési Házban Felméri Péter, Dombóvári István, a Comedy Company és Somolyák Tamás humorizáltak, szombaton a BBTE Auditorium Maximum termében Kovács András Péter, Zsók Levente, a Comedy Company, Molnár Arnold, Szabó Nándor, vasárnap pedig ugyanott a Szomszédnéni Produkciós Iroda, András Előd és a Comedy Company léptek fel.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.