Sógor Csaba: a fiatalok használják ki az EU nyújtotta tanulási és fejlődési lehetőségeket

2016.12.05. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Sógor Csaba: a fiatalok használják ki az EU nyújtotta tanulási és fejlődési lehetőségeket

Az ifjúsági vezetőknek és az erdélyi magyar fiatalokat tömörítő szervezeteknek kiemelt szerepe van abban, hogy népszerűsítse az Európai Unió által kínált tanulási lehetőségeket – mondta Sógor Csaba Kolozsváron, ahol hétvégén ifjúsági vezetőkkel, kolozsvári fiatalokkal találkozott. A K Plusz közösségi térben a kolozsvári fiatalok az Európai Ifjúsági Főváros eredményeit mutatták be az RMDSZ EP-képviselőjének, majd az uniós pályázati lehetőségekről beszélgettek.

Fontos, hogy az ifjúság körében minél többen megismerjék és megtapasztalják az Erasmus+, az Európa a polgárokért vagy akár a Kreatív Európa program lehetőségeit. Ezek mind jelentős szerepet játszanak az oktatás, a képzés, a nyelvi készségek, a kulturális érzékenység vagy éppen az európai polgárság előmozdításában” – hangsúlyozta Sógor Csaba. A jelenlévő ifjúsági vezetők egyetértettek a képviselővel abban, hogy a fiatalok mobilitása Európán belül nagyon sokat javult, ezt az Erasmus+ program is nagyban elősegítette, sőt az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS - program) segítségével már Európán túl is nyitott a világ.

Enyedi Tamás, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) elnökének tapasztalata szerint a társadalom egyre nyitottabb az önkéntes munkát illetően, viszont véleménye szerint még számos fejlesztési lehetőség van ezen a területen is. „Két évvel ezelőtt fogadták el a MIÉRT által kezdeményezett önkéntességi törvényt, ennek értelmében szakmai tapasztalatnak ismerik el a szakirányon belüli önkéntes munkát. A jogi keret adott, viszont a gyakorlatba ültetéshez szükség van arra, hogy még több munkaadó, illetve fiatal ismerje meg ezt a lehetőséget” – mondta a KIFOR elnöke, aki az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjelölti listáján harmadik helyen indul a december 11-i választásokon.

A találkozón az ifjúsági és diákszervezetek képviselői első kézből kaphattak tájékoztatást az Európa Parlament gyakornoki programjairól, illetve a Sógor Csaba által kínált gyakornoki munkalehetőségről is. Az RMDSZ-es képviselő évente 10-12 erdélyi magyar egyetemi hallgatónak és fiatal szakembernek nyújt tanulási és fejlődési lehetőséget azáltal, hogy gyakornokként egy hónapra fogadja őket az európai parlamenti irodáiban. A képviselő hangsúlyozta, hogy a gyakornokság egy olyan lehetőség, melyet egyetemi keretek között sosem tapasztalhatnak meg a fiatalok. „Kiegészítő tudást és komoly versenyelőnyt jelenthet egy ilyen tapasztalat. Ezért is mondom azt, hogy a fiatalok használják ki az EU nyújtotta tanulási és fejlődési lehetőségeket, a meglévő programokat. Nem azt kell számon kérnünk rajtuk, hogy miért mennek el külföldre, hanem azt kell elérnünk, hogy a külföldön szerzett tapasztalataikat itthon gyarapítsák a későbbiekben” – mondta a képviselő, aki szerint mindez akkor tud megtörténni, ha a fiatalok érzik és látják, hogy itthon is lehet jövőjük.

Sógor Csaba elmondta: az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy Erdély olyan hely legyen, amely vonzó a fiataloknak is, éppen ezért a Szövetség egy olyan csapattal indul a december 11-i választásokon, amelyben az erdélyi magyar ifjúság is hangsúlyosan képviselve van.  Az EP-képviselő a választásokon való részvételre buzdította az erdélyi magyar fiatalokat, mint mondta: „Erdély jövőjéről és saját jövőtökről ne engedjétek, hogy vasárnap más döntsön helyettetek.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.