Szakképzett munkaerőre van szükségünk

2016.11.23. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Szakképzett munkaerőre van szükségünk

Munkaerőhiányról számolt be az egyik udvarhelyi építőipari vállalat vezetője a kampánykörút november 22-i, keddi találkozóján, amelyen Dr. Verestóy Attila szenátorjelölt is részt vett. A cégtulajdonos rámutatott: ugyan alkalmaznának embereket, de hiány van a szakképzett építőipari munkásokból. Az RMDSZ programjában hangsúlyosan szerepel a szakemberképzés – ilyen értelemben az oktatás jövőt érintő reformja az udvarhelyszéki munkaerőpiacon óriásit tudna lendíteni – hangzott el a tárgyaláson.

A beszélgetésen Dr. Verestóy Attila arra hívta fel a vállalati képviselet figyelmét, hogy a decemberi választásokon a cégvezetőkre is felelősség hárul, példát kell mutatniuk munkaközösségük előtt. A magyar képviseletet minden oldalról tépázzák, ezt pedig a román nacionalista erők mindenáron kihasználják, jelenleg három párt is indul a választásokon azzal a feltett és kimondott szándékkal, hogy kiszorítsa a magyarokat a parlamentből. Legfőbb cél megmutatni decemberben, hogy a rólunk, a jövőnkről és a felnövő generáció jövőjéről felelősen tudunk dönteni. Hozzátette: „a román politikai hatalom csak az erőből ért. Ha most nem rontjuk az esélyeinket, akkor fordítani tudunk a helyzeten, és a kormányalakításnál tárgyaló partnerek leszünk.”

A falufórumok sorában Felsőboldogfalva és Kápolnás következett – a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, Sebestyén Csaba képviselőjelölt a boldogfalvi kultúrotthonban kifejtette: az egyesületben szerzett tapasztalatait szeretné még inkább a vidéki közösség javára fordítani. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a területalapú támogatásokat gördülékenyebben kapták meg a gazdák, mint ma, amikor hatalmas elmaradások vannak, magyarázta, ezen muszáj változtatni. Az RMDSZ programja prioritásként kezeli a vidékfejlesztést, ezen belül is a birtoklevelek rendezését, mert ezek képezik a magyar közösség kincseit – fogalmazott a képviselőjelölt. A szakképzés témájára kitérve elmondta: újra kell szervezni a mezőgazdasági képzéseket, mert ebben az is pozitívum, a hosszútávú előnyei mellett, hogy a szakképzett gazdák pályázatai az elbírálásnál többletpontot hoznak. Mircea Dusa képviselő arra tüzeli a román választókat, hogy nincs megfelelő képviseletük térségünkben, ezért tömegesen menjenek szavazni – tehát a mi dolgunk, hogy december 11-én minél többen leadjuk a magyar listára a szavazatunk – mondta a jelölt.    

Kápolnásfaluban rendhagyó kiállítás nyílt a kultúrházban abból a nemzetközi tárlatokra került anyagból, amelyet a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai, valamit az csíkszeredai Octavian Goga kollégium diákjai alkottak két éve a Művészet a közterekért elnevezésű akcióművészet keretében, valamint a 2014. november 27-i White Noise, Black Words az I. Világháború tükrében műhelymunka/akciófestészet alkalmával. Ez a kiállításmegnyitó ünnepivé tette a találkozót. Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Bíró Barna Botond rávilágított: ahogy a tartalmas művészeti megmozdulásokat támogatni kell, úgy igaz ez minden területre, mert álmok nélkül nem tudunk jövőt építeni. December 11. nem egy lefutott esemény – mondta, a kérdés ugyanaz, mint egy művészeti alkotás esetében: ahogy az alkotóban az utolsó ecsetvonás előtt felmerül, hogyan fogadja munkáját a közönség – a választás napján is ezt a kérdést tesszük fel, miként fogja értékelni az elmúlt időszak munkáját a választópolgár. A kilencvenes évekhez hasonlóan ismét történelmi esemény előtt állunk – jelentette ki Bíró, és hozzátette: az összefogást nem volt egyszerű megvalósítani, de azt a szükség életre hívta. „Most, az 1918-as évforduló előkészületében olyan a közhangulat, ami nem válik előnyünkre, meghurcolják a tisztségviselőket, jogainkat lábbal tiporják, és ez csak része annak, ami még következhet” – figyelmeztetett az alelnök. „Ha nem leszünk elegen a választás napján, bekövetkezik, amitől félünk, vagyis nem fogunk számítani sehol. A mi felelősségünk, hogy értékeinkre, épített örökségünkre vigyázzunk, lám, a kápolnási templom felújításában is csak magunkra számíthatunk. Ugyanakkor az is feladatunk, hogy a szórványnak, mely az összmagyarság 25%-át jelenti, képviseletet biztosítsunk” – tette hozzá.

A kápolnásiakra nagy felelősség hárul – hangsúlyozta Antal István parlamenti képviselő. Az itteni választók részvételükkel bizonyíthatják, hogy az összefogás eredményes. A község MPP-s polgármestere, a kápolnási származású, magyar listán szereplő Benedek Zakariás képviselőjelölt is azt tanúsítja, az összefogás létezik, tehát érvényre kell juttatni a választás idején. 

Benedek Zakariás kiemelte: „Kápolnásra mindig hazajövök, büszke vagyok arra, hogy innen származom, nagyon sok szép gyermekkori emlék fűz a faluhoz. Kápolnási élményei meghatározták személyiségem fejlődését.” Hálás ezért a falutársaknak, s ezt nemcsak Kápolnásnak, hanem egész Udvarhelyszéknek igyekszik képviselőként meghálálni.  

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.