Szeptember végéig lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskola harmadik kiadására

2019.09.14. | MIÉRT
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Szeptember végéig lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskola harmadik kiadására

Harmadik évfolyamát indítja októberben az Erdélyi Politikai Iskola, amelyre erdélyi magyar, a politika iránt érdeklődő, valamint a közösség építésében aktívan résztvevő fiatalok jelentkezését várják a szervezők. A képzés ingyenes, erre szeptember 30-ig lehet pályázni. Az erdélyi Politikai Iskolát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezi – partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT).

A négy hétvégéből álló képzés során a résztvevők betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés folyamatába, a közvélemény-kutatás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeken fejleszthetik.

A magyar és angol nyelven zajló, elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pillérre épül: különböző készségfejlesztő tréningekre; politikai menedzsmentre (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása); hazai és külföldi gyakorló politikusokkal, szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra. Ez utóbbi hangsúlyos szerepet kap a képzésben, hiszen a résztvevők ennek segítségével mélyíthetik el korábban megszerzett tudásukat.

A képzésben többek között olyan vendégelőadók vesznek részt, mint Novák Katalin, az EMMI Család és ifjúságügyért felelős államtitkára; David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója; Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, vagy Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi, vállalati ügyekért felelős igazgatója. Az előadók között találjuk még Claude Chollet-t, a francia Observatoire du journalisme alapítóját; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint Orbán Balázs miniszterhelyettest, parlamenti államtitkárt.

A képzés október utolsó hétvégéjén, Kolozsváron indul, majd Bukarestben folytatódik, míg a további− budapesti és sepsiszentgyörgyi − alkalmakat már a következő évben tartják.

2017-ben fogalmazódott meg a MIÉRT életében az igény egy politikai <<iskolára>>, ahol az érdeklődő fiatalok egy éven keresztül különböző képzéseken vennének részt, ahol neves, tapasztalt előadók tudásából meríthetnének, és akik tudásukat az erdélyi közélet aktív tagjaikként kamatoztatnák. Így született meg az Erdélyi Politikai Iskola, melynek két évfolyama már el is ballagott.” – nyilatkozta Olteán Csongor, a MIÉRT elnöke.

Az elmúlt két évben 43 fő végzett a képzésünkön, akik különböző motivációtól vezérelve érkeztek. Az Erdélyi Politikai Iskola nemcsak azok számára lehet jó választás, akik politikai karrierre vágynak, hanem azok számára is, akik szeretnék megérteni az emberi közösségek működését, ezzel is segítve mindennapi tevékenységeik, vállalkozásuk vagy munkájuk kiteljesedését” – mondta Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója.

Mindazok, akik érdeklődnek a program iránt, szeptember 30-án éjfélig adhatják le jelentkezésüket. Az Erdélyi Politikai Iskoláról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján (erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu) olvasható. Jelentkezni a http://erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu/jelentkezes linkre kattintva lehet.

A programot a Pro Iuventute Egyesület, a Miniszterelnökség és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatja.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.