Találkozzunk június ötödikén!

2016.05.20. | Önkormányzati választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Találkozzunk június ötödikén!

Az unokám a jövő héten tölti be a tizennyolcat, most indult új személyit csináltatni – újságolja büszkén a szomszéd néni, akivel időnként a lépcsőház előtt diskurálunk a világ dolgairól. – Akkor júniusban már ő is mehet választani – jut eszembe a postaládákra kirakott színes szórólapokról. Látszik, a néni képben van, el is büszkélkedik, hogy az egyik helyi tanácsosjelölt szüleivel egy padban ül vasárnaponként az istentiszteleten. – Rendes gyerek az a fiatal mérnök – teszi hozzá –, biztos, hogy odateszem a nevéhez a pecsétet – árulja el. Reméli, az unokáját sem lesz nehéz rávenni a voksolásra, akinek majd előző este lesz az érettségi bankettje, s bizony eddig nem foglalkoztatták a politikai témák. – Tessék mondani – kér tanácsot –, mit mondjak neki, hogy eljöjjön szavazni, mivel érveljek, ha csak legyint, hogy ez őt nem érinti?

– Dehogynem érinti, csak vegye rá, nézzen körül egy kicsit – biztatom a nagymamát. – Azt, hogy jó magyar iskolába járt elsőtől érettségiig, bizony egyszer kiharcolták valakik, akiket huszonvalahány éve ugyanígy választottunk. Ahogy az is választásaink eredménye, hogy ma élhetőbb a város, van hová mennie egyetemre ősszel magyar nyelven tanulni. Ha pedig lediplomázik, talán épp a most megválasztottak munkájának is köszönheti, hogy lesz állása. S tetszik tudni, ma természetes, pedig ugye nem mindig volt az, hogy nívós magyar kulturális intézmények vannak a városban, ahogy az is, hogy a környék legtöbb falujában aszfaltoztak, csatornáztak, jó víz jön a vezetékből, s ami különösen fontos a fiataloknak: itt a tömbházban gyorsabb az internet, mint sok világvárosban. Ezekhez a dolgokhoz mind kellettek rátermett polgármesterek, tanácsosok, akik több mandátumon át dolgoztak, pályáztak, küzdöttek azért, hogy itt Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban büszkék lehessünk a településeinkre, pedig sokáig a több befizetett adónk ellenére kevesebb pénz jutott, mint az ország más vidékeire.

S bizony számos községben, városban most lép egy új nemzedék az eddigiek helyére, az RMDSZ színeiben talán soha nem volt annyi új, ifjú jelölt, mint most. Kell is a fiatalos erő, mert nem csak fejleszteni, építeni kell, hanem gyakran megvédeni azt, amit eddig elértünk. Magyar feliratot, szobrot, intézményt, iskolát. Ezért sem mindegy, kik és hányan ülnek magyarként a helyi, megyei tanácsokban, hogy ha kell, szót emeljenek jogainkért, ha pedig lehet, ők maguk legyenek jó gazdái a településeknek. Úgy is mondhatjuk: rájuk bízzuk a hétköznapjainkat.

Tetszik tudni, aki otthon marad, mert azt gondolja, nem róla szól ez a döntés, bizony önmaga érdeke ellen tesz. Sajnos ma is sok olyan helyi vagy országos politikus van, aki úgy gondolja, túl sok joga van a kisebbségeknek, meg kell e jogokat nyesegetni. S miféle dolog az, hogy száz évvel Trianon után még mindig nem sikerült ezeket a magyarokat beolvasztani. Úgyhogy tessék csak szépen meggyőzni az unokát: sok múlik az ő egy, első szavazatán. A biztonságunk megőrzése.

– Ne féljen semmit, meggyőzöm én ügyesen – biztosít a néni –, okos kislány, vág az esze, csak sajnos ősztől már nem lakik itt velünk.

– Tán nem akar külföldre települni? – kérdezem aggodalmasan.

– Dehogy, csak Vásárhelyre megy az orvosira. Gyerekgyógyász szeretne lenni, mint az édesanyja.

– Csókolom, remélem június ötödikén összefutunk a szavazóhelyiségben.

– Isten áldja.

 

Árkosi Révész László

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.