Tapasztalt fiatalok dupla eséllyel kereshetnek munkát - Hargita Megye Tanácsa és alintézményei 53 gyakornokot fogadnak

2013.05.07. | Hargita , Ifjúság , Oktatásügyek
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Hargita Megye Tanácsa az idei évtől lehetőséget biztosít fiatalok/diákok számára, hogy gyakornokként bekapcsolódjanak a hivatal, illetve alintézményeinek napi működésébe. A gyakornoki programot a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is bemutatták hétfőn, május 6-án.

A program célja, hogy a résztvevők megismerjék a megyei tanács működését, betekintést nyerjenek a közigazgatás alapelveibe, intézményrendszerébe, feladataiba, a közigazgatásnak az állami szervek rendszerében betöltött szerepére, mindabba, amit a közigazgatás fogalma jelent. A gyakornokok részt vesznek a megyei tanács, illetve alintézményei eseményeinek, programjainak szervezésében, pályázati iratok, kérdőívek összeállításában, hivatalos levelek, beszámolók, jegyzőkönyvek, értesítések megírásában. A gyakornokok legalább egy hónapot töltenek a kiválasztott intézménynél, de ez az időtartam három hónapra vagy egy fél évre is meghosszabbítható. Akik fél évet maradnak, azokat igyekeznek minden részlegen elhelyezni bizonyos időtartamra, hogy az intézmény teljes működésébe betekintést nyerhessenek – ismertette Kopacz Réka, Hargita Megye Tanácsának munkatársa, a program felelőse.

A megyei tanács és alintézményei idén összesen 53 gyakornokot tudnak fogadni, és a tevékenységi kör nagyon széles, mivel több száz rendezvényt/programot bonyolítanak le évente. Más városokból, illetve más egyetemekről is várnak jelentkezőket, a távolról érkezőknek szállást biztosítanak. A munka egyébként önkéntes, a jelentkezés folyamatos. Egyetemisták jelentkezését várják – kivéve az I. és a II. éveseket -, mesteris hallgatókat, illetve azokat, akik 2012-ben államvizsgáztak. Mivel diákokról van szó, Hargita Megye Tanácsa és alintézményei rugalmasak a gyakornok programjának meghatározásában – számolt be Kopacz Réka. Hozzátette: a program keretében egyszeri, 300 lejes ösztöndíjat is meghirdetnek a résztvevőknek.

A hétfői bemutatón jelen volt Ciobanu Melinda és Imre István, akik jelenleg gyakornokok. Mindketten ajánlották a hallgatóknak, hogy éljenek a lehetőséggel, mint mondták, széles körű tevékenységbe nyernek betekintést, kellemes környezetben, jó szakemberek, dinamikus és segítőkész kollégák mellett.

– A megyei tanácsnál szerzett tapasztalattal a fiataloknak dupla esélyük van máshol elhelyezkedni. Nem lesz belőlük kiváló szakember csupán különféle képzések elvégzésével, hanem éppen a hivatalban szerzett tapasztalat fog számítani, ami alapján keresett munkaerővé válhatnak – nyilatkozta a program kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A gyakornoki helyekről, feladatkörökről részletes információ található a megyei tanács erre a célra létrehozott honlapján: http://gyakornok.hargitamegye.ro/ vagy Facebook-oldalán: http://www.facebook.com/pages/Gyakornoki-program/346245808828130, illetve érdeklődni lehet a gyakornok@hargitamegye.ro e-mail címen.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.