Teljes mértékben ingyenesen indítja honosítási tevékenységét az Eurotrans Alapítvány

2015.09.01. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Teljes mértékben ingyenesen indítja honosítási tevékenységét az Eurotrans Alapítvány

Befejezte a szükséges adminisztratív és logisztikai előkészületeket az Eurotrans Alapítvány, így szeptembertől 19 területi iroda kezdi meg működését 70 alkalmazottal a kettős állampolgárság könnyített ügyintézése érdekében.

Mint az ismert, idén februárban megállapodást írtak alá a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Eurotrans Alapítvány képviselői Budapesten, amelynek célja a honosítást igénylő személyek széles körű elérése annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság számára még könnyebbé váljon az ügyintézés. A megállapodás gyakorlatilag intézményesítette a felek közötti kapcsolatot, hiszen az RMDSZ területi szervezetei eddig is aktívan részt vettek a könnyített honosítás lebonyolításában.

 

Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke elmondta: „a cél az, hogy minél több településre eljussunk. Ennek érdekében a területi irodák munkatársai hetente két alkalommal kiszállnak vidékre, gyakorlatilag házhoz mennek, hogy a könnyített honosításban azok is részesüljenek, akiknek nem volt lehetőségük ezt eddig megtenni. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is. A területi irodáink munkatársai meghatározott program szerint, előre meghirdetett helyszíneken végzik munkájukat, amelyekről előzetesen értesítik az adott települések lakosságát”.


A feladat ellátásához az Eurotrans Alapítvány anyagi támogatást is kapott a magyar kormánytól. 

 

Az Eurotrans Alapítvány területi irodái:

 

Arad
Tel.: 0257-255786 // 0721-297624, 0723-691238
Cím: 310084 Arad, Püspökség utca, 32 szám, Arad megye

Bákó
Tel.: 0234-543886 // 0723-609602
Cím: 600162 Bákó, Cremenea utca, 2/B/1 szám, Bákó megye

Beszterce-Naszód
Tel.: 0263-236105 // 0743-971311
Cím: 420044 Beszterce, N. Titulescu utca, 46 szám, Beszterce-Naszód megye

Bihar
Tel.: 0374-090606 // 0771-477430
Cím: 410204 Nagyvárad, Simion Bărnutiu utca, 14 szám, Bihar megye

Brassó
Tel.: 0268-472101
Cím: 500020 Brassó, Alecu Russo utca, 4 szám, Brassó megye

Csík
Tel.: 0266-315710 // 0745-992796
Cím: 530103 Csíkszereda, Mihai Eminescu utca, 2/A szám, Hargita megye

Fehér
Tel.: 0258-861258 // 0742-096112
Cím: 515200 Nagyenyed, Malom utca, 24 szám, Fehér megye

Gyergyószentmiklós
Tel.: 0266-364086 // 0740-605043
Cím: 535500 Gyergyószentmiklós, Szabadság tér, 23 szám, Hargita megye

Háromszék (Sespsiszentgyörgy)
Tel.: 0267-352552 // 0744-250917
Cím: 52009 Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignácz utca, 2 szám, Kovászna megye

Háromszék (Kovászna)
Tel.: 0766-416514
Cím: Kovászna Művelodési Ház

Háromszék (Barót)
Tel.: 0752-860129
Cím: 525100 Barót, Szabadság Tér, 7 szám, Bányairoda, Kovászna megye

Háromszék (Kézdivásárhely)
Tel.: 0721-297540
Cím: 525400 Kézdivásárhely, Apafi Mihály utca, 1 szám, Kovászna megye

Hunyad
Tel.: 0254-217524 // 0721-297543
Cím: 330152 Déva, Iuliu Maniu sugárút, L2 szám (földszínt), Hunyad megye

Kolozsvár
Tel.: 0264-592217, 0264-592364 // 0742-897580
Cím: 400124 Kolozsvár, 21 Decembrie 1989 sugárút, 47 szám, Kolozs megye

Maros (Marosvásárhely)
Tel.: 0265-262907
Cím: 540015 Marosvásárhely, Dózsa György utca, 9/1/40 szám, Maros megye

Maros (Dicsőszentmárton)
Tel.:
Cím: 545600 Dicsőszentmárton, Vasile Milea utca, 2 szám, Maros megye

Maros (Nyárádszereda)
Tel.: 0265-576971
Cím: 547410 Nyárádszereda, Bocskai tér, 49 szám, Maros megye

Maros (Gernyeszeg)
Tel.: 0265-342151
Cím: 547280 Gernyeszeg, 180 szám, Maros megye

Nagybánya
Tel.: 0262-216593, 0262-217103 // 0722-960069
Cím: 430341 Nagybánya, Vaile Lucaciu utca, 1 szám, Máramaros megye

Máramarossziget
Tel.: 0753-104506, 0743-096366
Cím: 435500 Máramarossziget, Szabadság tér, 24 szám, Máramaros megye

Szatmár
Tel.: 0261-713566 // 0746-638416
Cím: 440030 Szatmárnémeti, Mihai Viteazu utca, 10 szám,  Szatmár megye

Szeben
Tel.: 0269-832657 // 0755-409403
Cím: 551003 Medgyes, I. C. Brătianu utca, 32 szám, Szeben megye

Szilágy
Tel.: 0260-661685 // 0743-594317
Cím: 450010 Zilah, Kossuth Lajos utca, 33 szám, Szilágy megye

Temes
Tel.: 0256-493338 // 0724-709-541
Cím: 300024 Temesvár, 1989-as Forradalom sugárút, 8 szám, Temes megye

Udvarhelyszék
Tel.: 0266-213561 // 0721-297414, 0744-806676
Cím: 535600 Székelyudvarhely,  Városháza tér, 5/5 szám, Hargita megye


Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.