Tíz év nyitottság, tíz év partnerség, tíz év szakmaiság – Boldog születésnapot MIÉRT!

2012.04.22. | MIÉRT
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Tíz év nyitottság, tíz év partnerség, tíz év szakmaiság – Boldog születésnapot MIÉRT!

Közel másfél ezer erdélyi magyar fiatal vett részt az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) megalakulásának tízedik évfordulóján. Az április 21-én, Székelyudvarhelyen megtartott ünnepségen a Magyar Ifjúsági Értekezlet helyi és megyei szervezeteinek fiataljai mellett, jelen voltak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői is.

Bodor László a MIÉRT elnöke köszöntő beszédében a szervezett tíz év alatt, együttes erővel elért megvalósításaira reflektálva kiemelte: „Egy évtized közös gondolkodása és cselekvése vezetett ide ma ilyen sokunkat, megszervezve a modernkori Románia történetében a legnagyobb ifjúsági szervezeti szülinapot. Kedves barátaim, a mai napon a legfontosabb számomra, hogy együtt vagyunk: régi és új MIÉRT-esek, miniszterek és aktivisták, államtitkárok és területi tanács vezetők. Jó látni, hogy fiatalok, több mint ezren, Erdély összes megyéjéből itt vagyunk, és együtt érezzük a bátorságunk, a következetességünk eredményét: a Magyar Ifjúsági Értekezletet”. Köszöntőbeszédében Bodor kihangsúlyozta: „A központi vezetéstől a megyei és helyi vezetésig mindenhol ott vannak a MIÉRT-esek. Nem egy-két személy, hanem sokan képviselnek minket, azonban az eredményességnek nem a számokban rejlik a lényege, hanem abban, hogy itthon vagyunk és Erdélyért dolgozunk mindannyian”.

Az ünnepi gálaestet Antal Lóránd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) elnökének köszöntő beszéde nyitotta meg. „Az ifjúság társadalomban betöltött szerepe a demokrácia fokmérője”- vélte az udvarhelyszéki MIÉRT tagszervezet előjárója. Őt követve, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere elmondta „A fiatalok megtanítottak arra, hogy partnerség mentén a hatalmat csendben és békében át lehet adni az új generációnak”.

Borboly Csaba, egykori MIÉRT elnök, a Hargita Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében kifejtette: „A MIÉRT sokat adott az erdélyi magyarságnak: az évek során a szervezet lelkes fiataljaiból közéleti vezetők kerültek ki. Ugyanakkor az számít igazán sikeres vezetőnek, aki úgy tudja átadni utódainak a vezetést, hogy azok szebb jövőt biztosíthassanak a következő generációknak.”

Ezt követően az RMDSZ vezető politikusai üdvözölték a MIÉRT megalakulásának tízedik évfordulóját. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, a MIÉRT alapító elnöke a Szövetséggel kötött partnerség fontosságát hangsúlyozta: „Az RMDSZ nem önmagával írta alá azt a partnerségi kapcsolatot, hanem a MIÉRT-el, egy erős, tevékeny ifjúsági szervezettel. Ma, egy évtizedes együttműködés eredményét mutathatjuk fel, és pár hét múlva, június 10-én sem fogunk másképp cselekedni: közös erővel fogjuk megnyerni a választásokat”.

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is köszöntötte a MIÉRT-et 10-ik születésnapján. A politikus megdicsérte az ifjúsági szervezetet a 10 év alatt elvégzett alapos munkájáért, ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ szem előtt tartja a fiatalok érdekeit és támogatja őket, hiszen a MIÉRT a jövő. „A roncsautó programban minden 10 évnél idősebb autót kivontunk a forgalomból. A MIÉRT 50 év múlva sem kerül a roncstelepre, mert környezetbarát, állandóan képes a megújulásra és fontos szerepe van a magyar fiatalok összefogásában.“– mondta a szövetség politikai alelnöke.

Videó üzenetben méltatta a Magyar Ifjúsági Értekezletet megalukálásának tízedik évfordulója alkalmából Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, melyben kifejtette, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség folyamatosan támogatja az ifjúságot: a Magyar Ifjúsági Értekezlettel kötött partnerségi kapcsolat megerősíti úgy a Szövetséget, mint a MIÉRT-et. Ezt bizonyítja az önkormányzati választások alkalmával a fiatalok hangsúlyos jelenléte is az RMDSZ jelöltlistáin „Bízom abban, hogy több száz fiatal és tapasztalt jelölt lesz jelen a helyi és megyei önkormányzatokban, hisz az RMDSZ és a MIÉRT közötti kapcsolat megerősít bennünket.”- köszöntötte a fiatalokat Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A MIÉRT nemzetközi kapcsolataiért felelős Kovács Richárd úgy vélte, a MIÉRT tagszervezetei magukban hordozzák a partnerség, a nyitottság és a szakmaiság értékeit, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének teljes jogú tagjai legyenek. „A MIÉRT-nek Európában, az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetében (YEPP) van a helye”- emelte ki. Az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének képviseletében Dömötör Csaba elnök videó üzenetben erősítette meg azt a tényt, hogy az európai körforgásban szükség van a Magyar Ifjúsági Értekezletre, amely által az erdélyi magyar fiatalok hallatják a hangjukat az EU különböző intézményeiben”.

Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő az erdélyi ifjúságot érintő Erdély 2020-as fejlesztési terv fontosságát vázolta, majd ezt követően Sógor Csaba, EP képviselő elmondta: ahhoz, hogy fenntartható eredményes jövőt kovácsoljon az erdélyi ifjúság legalább négy idegen nyelvet szükséges elsajátítania.

Porcsalmi Bálint kampánytanácsadó, a Szovátai Ajánlás társalkotója arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy 2002-ben 60-an voltak jelen a MIÉRT alakuló ülésén, a tízedik évfordulón viszont közel másfélezer fiatal van jelen az ünnepen, akik közösen, együttes erővel építik a Magyar Ifjúsági Értekezletet.

Az ünnepi gálaesten sor került a MIÉRT Pro Organizatione díj átadására, amelyet az ifjúsági szervezet azon kiemelkedő személyiségeknek ad át, akik kitartó és odaadó munkával járultak hozzá a szervezet fejlődéséhez. Idén Markó Attila, az Etnikumközi Hivatal vezetője kapta a MIÉRT kitűntetését.

Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje felszólalásában kihangsúlyozta: „A  MIÉRT volt az első olyan ifjúsági szervezet, amely a román közigazgatásnak sok fiatalt tudott adni, ezért a MIÉRT egy sikertörténet.” Korodi Attila, környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter arról az évtizedről számolt be, amely szilárd alapokra helyezte az erdélyi ifjúság jövőjét. A gondolatot folytatva Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke kiemelte, hogy a a szervezet alapelveiről tanúskodnak az idei helyhatósági választásokon induló jelöltek is.

„A MIÉRT nem kérdés, hanem válasz.” – hangsúlyozta Csép Andrea, a MIÉRT elnökségi tagja, majd ezt követően a MIÉRT két alapító tagja, Benedek Csaba, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Klub ügyvezető igazgatója, majd Barna Gergő szociológus szólaltak fel.

„Egy olyan ifjúsági szervezet, amely tíz évet tudhat magáénak, van jövője” – vélte Széll Lőrincz, az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság elnöke. Hasonlóan vélekedett az ünnepi beszédek sorozatát záró Grüman Róbert, a MIÉRT ügyvezető elnöke is, aki köszönetet mondott a Magyar Ifjúsági Értekezlet által nyújtott lehetőségeknek, amelyek folyamatosan teret biztosítottak a fiataloknak ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak és bizonyíthassanak a közéletben.

A határon túli ifjúsági szervezetek együttműködésben és kitartásban látják a jövőt. A Magyar Ifjúsági Értekezlet alakulásának tízedik évfordulóját videó üzenetben üdvözölte Kapus Krisztián, a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottságának elnöke, Rózsa Endre, a Societas elnökségi tagja és Stágel Bencze, a KDNP Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.

Az ünnepi gála műsorát a De La Funk székelyudvarhelyi együttes és Zsók Levente humorista produkciói színesítették, majd a születésnapi buli ünnepi hangulatát a frissen megalakult kovásznai Center Point, valamint az est sztárvendége, a magyarországi 30Y együttes biztosította.

10 éves a MIÉRT - Születésnapi rendezvény Székelyudvarhelyen 10 éves a MIÉRT - Születésnapi rendezvény Székelyudvarhelyen 10 éves a MIÉRT - Születésnapi rendezvény Székelyudvarhelyen
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.