Több mint 15 ezer magyar fiatalt érnek el az RMDSZ által támogatott programok

2014.10.15. | Kolozsvár , Ifjúság
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Több mint 15 ezer magyar fiatalt érnek el az RMDSZ által támogatott programok

Október 15-én, szerdán került sor az RMDSZ Főtitkársága által meghirdetett pályázat elbírálására, amelynek keretén belül az idén megvalósuló, az ifjúsági fővárost előkészítő, magyar vonatkozású programokat támogatják. Az összesen 75 ezer lej értékű kiírásra 40 pályázat érkezett, amelyek közül 38 részesült kedvező elbírálásban.

Jelen pályázat által a Szövetség anyagilag is hozzájárul a magyar ifjúsági és civil szervezetek Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programban való részvételéhez, olyan programokat támogatva, amelyek által a magyar szervezetek fel tudnak készülni a jövő évre” – tájékoztatott Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Ugyanakkor kihangsúlyozta: „a tavaly márciusi főtitkársági döntés értelmében, célunk minél szélesebb körben megszólítani a magyar fiatalokat,  a rendelkezésünkre álló eszközökkel segíteni a szervezeteket abban, hogy közösen minél eredményesebben jelenítsük meg az erdélyi magyar értékeket és egy életerős magyar közösség képét mutassuk fel az ifjúsági fővárosba látogatóknak.

 

A kiírásra beérkezett pályázatok elbírálása az ifjúsági szervezetek bevonása által történt, figyelembe véve ezeknek az ifjúsági főváros szellemiségéhez való kapcsolódását és közösségépítő jellegét. A 38 támogatott program több mint 15 ezer fiatalt vonz be az ifjúsági fővároshoz kötődő magyar tevékenységekbe, melyek a nemzetközi résztvevők, valamint az Erdély más városaiban működő szervezetek bevonása által túlmutatnak Kolozsvár határain” – fogalmazott Bodor László főtitkárhelyettes. Elmondása alapján a Kolozsvár 2015 kezdeményező bizottság célkitűzése keretet adni a magyar fiataloknak, oly módon, hogy a most kialakított intézményrendszerből, kapcsolati hálókból az ifjúsági szféra a 2015-öt követő években is profitálni tudjon.

 

A nyertes pályázatok listája a következő linken tekinthető meg: http://rmdsz.ro/page/palyazati-felhivas-kolozsvar-2015-europa-ifjusagi-fovarosa.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.