Újjá alakult a Szatmár megyei Nők Szervezete

2013.09.13. | Szatmár , RMDSZ Nőszervezet
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Újjá alakult a Szatmár megyei Nők Szervezete

Minden szempontból rendhagyónak számított a Szatmár megyei Nők Szervezetének tegnapi, szeptember 12-i ülése, ugyanis az RMDSZ májusi kongresszusán alapszabályzatba foglalt Nők Szervezetének megyei alakuló ülése helyett egy már létező szervezet újjá alakulásának lehettek tanúi azok, akik részt vettek az eseményen. Az a nyolcvanöt nő, akik Szatmár megyéből fontosnak érezték a kezdeményezést a megyei múzeum nagytermében ültek össze, hogy megismerjék egymást, s hogy folytatódhasson az a munka, melyet csaknem egy évvel ezelőtt elkezdtek Szatmárnémetiben.

Pataki Csaba, megyei elnök és szenátor kijelentette, hogy ő nem félne attól, ha a nők több közéleti szerepet vállalnának, hiszen szerinte éppen a nők azok, akik a fejlődés elengedhetetlen részei. „Olyan meglátásaik vannak, amelyek – akár bevalljuk férfiasan, akár nem – időnként sokkal jobbak a miénknél, s a segítségükre szükségünk van és lesz is. Az elért eredmények pedig közösek” – mutatott rá a szenátor.

 

 „Szükség van a nők másfajta meglátásaira, s akkor is örülök annak, hogy ilyen sokan érdeklődnek a szervezet iránt, ha ezzel most kisebbségbe kényszerültem férfiként” – fogalmazott Kereskényi Gábor, a Szatmárnémeti szervezet elnöke.

 

Az alakuló ülés kezdetén Szász Piroska elnök, köszöntötte a jelenlévőket, beszámolt röviden az elmúlt csaknem egy év alatt végzett tevékenységekről, majd bemutatta Vida Noémit, az országos kezdeményező bizottság tagját, aki a már meglévő struktúra és az országos szervezet leendő alapszabályzatban foglaltakat segített összehangolni a jelenlévők számára.

 

A szervezet három hónapot szavazott meg magának arra, hogy a területi építkezések meglegyenek, s becsatlakozzanak a területi alelnökök is a munkába.

 

Ügyvezetőnek egyhangú szavazással Őri-Pákay Franciskát választották meg, aki az állandó kapcsolattartó lesz az RMDSZ és a női szervezet között, s ahol Nagy Szabolcs, frissen megválasztott RMDSZ ügyvezető elnök, máris felajánlott egy helyiséget, amely a nők főhadiszállásául szolgálhat majd. A tegnapi ülésen döntöttek arról is, hogy a szeptember 28-i országos alakuló ülésen ki legyen az a hat hölgy, aki képviseli Szatmár megyét.

 

Újjá alakult a Szatmár megyei Nők Szervezete Újjá alakult a Szatmár megyei Nők Szervezete Újjá alakult a Szatmár megyei Nők Szervezete
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.