Újraszerveződő ülését tartotta az RMDSZ Nemzeti Szabadelvű Platformja

2013.10.31. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Újraszerveződő ülését tartotta az RMDSZ Nemzeti Szabadelvű Platformja

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Alapszabályzatának értelmében az RMDSZ keretein belül működő Nemzeti Szabadelvű Platform 2013. október 30-án, Sepsiszentgyörgyön tartotta újraalakuló Országos Küldöttgyűlését.

Az elnökség beszámolóját a Nemzeti Szabadelvű Platform helyzetének és további szerepvállalásának megvitatása követte. Az Országos Küldöttgyűlés módosította az alapszabályzatot, összehangolta azt az RMDSZ országos szabályzatával, majd ezt követően négy évre megerősítette a jelenlegi elnökség mandátumát. Az elnökség összetétele: Dénes István elnök, Tóth Sándor titkár, alelnökök: Csuszner Ferenc, Gyönös Erika, Már Árpád Attila, Kovács Levente és Sipos Zsolt.

 

A Küldöttgyűlés megválasztotta Kovács Leventét a platform SZKT képviselőjének, aki Csuszner Ferencet követi ebben a tisztségben.

 

A gyűlésen ezek után számba vették a jövőbeli feladatokat, az EP-kampányt is érintették, és kitértek arra, hogy a platform vidékfejlesztésben, vállalkozás-fejlesztésben és a zöld energiák területén vállal szakpolitikai munkát.

 

Az RMDSZ Főtitkárságát Juga Tibor képviselte az ülésen.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.