Az RMDSZ jelöltjeinek könnyű dolguk van a kampány során: nem kell mást tenniük, mint eddigi eredményeinket felmutatni, ezekhez mellékeljenek elérhető, megvalósítható célokat – jelentette ki csütörtökön Kovács Péter főtitkár az RMDSZ nagybányai kampányindítóján.
Dózsa György szülőfalujában, Dálnokon kezdte meg kampányát a háromszéki RMDSZ. A település kultúrotthonában szervezett eseményen jelen voltak a Szövetség háromszéki polgármesterjelöltjei valamint a település lakói.
A MOGYE-n intézményesített magyar tagozatra van szükség, hogy az egyetemi ügyekről azok döntsenek, akik közvetlenül érintettek benne – mondta Magyari Tivadar pénteken Kolozsváron.
Tizenegy településen indít polgármesterjelöltet és 41 helységben állított tanácsosi jelöltlistát a Temes megyei RMDSZ. A megyei tanácselnöki tisztségért folyó versenyben Halász Ferenc megyei RMDSZ elnök vesz részt.
Kampánystarttal elindult a Gyergyó Területi Tévé: a Gyergyó Területi RMDSZ tévés anyagainak közvetítése a terület honlapján kapnak helyet.
A háromszéki RMDSZ az elvégzett munka látható eredményeivel, a megvalósításokkal kampányol az elkövetkező egy hónapban. A sajtó képviselőinek is elmondták, arra kérik a közösséget, hogy ne az üres ígérgetéseknek, tartalom nélküli szavaknak higgyenek, hanem a saját szemüknek. Nézzenek körbe a megyében, vegyék számba a változásokat és azok alapján válasszanak június 10-én vezetőt önkormányzataik élére.
Az Európai Néppárt szakmai-kutatási háttérintézményeként működő brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányok Központ (Centre for European Studies - CES) csütörtök délutáni közgyűlésén tagjai közé fogadta az RMDSZ mellett működő Kós Károly Akadémiát.
Családias légkörben zajlott a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége által május 10-én megszervezett első ökumenikus lelkipásztor-találkozó, amelyet a Hargita megye területén szolgáló keresztyén magyar történelmi egyházak püspöke, főesperesei és esperesei együttműködésével a gyülekezeteikben szolgáló lelkipásztoroknak szólt. Amint azt Antal Zoltán református esperes köszöntőjében elmondta, a találkozó célja a közös út keresése és követése, valamint modellek kidolgozása az egységkeresésben Isten igéjének segítségével.