Főoldal > Hírek
Támogatta az RMDSZ a mezőgazdasági oktatást fellendítő törvényt
Támogatta az RMDSZ a mezőgazdasági oktatást fellendítő törvényt
2017.12.06. | Mezőgazdaság

„Míg Románia egyik húzó ágazata az agárszektor – és ezért indokolt lenne a mezőgazdasági képzés erősítése –, addig paradox módon az elmúlt 20 évben több mint kétszáz ilyen oktatási intézményt zártak be. A mezőgazdasági oktatás jelenleg a tanügyi rendszer mostoha gyermeke, fellendítéséhez elengedhetetlen ezen oktatási forma reformja, melyet a tanügyminisztérium mellett a mezőgazdasági tárcának is fel kell vállalnia. A héten a szenátus döntő házként megszavazta azt a jogszabálytervezetet, amely kettős “fennhatóság” alá vonja a mezőgazdasági iskolákat. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági szakképzés ezentúl egyetlen kivételként, két minisztérium irányítása és finanszírozása alá kerül. Az RMDSZ támogatta a törvénymódosítást” – nyilatkozta Tánczos Barna szenátor, a Szövetség mezőgazdasági szakpolitikusa.


Cseke Attila: Románia területfejlesztési stratégiájának a gazdasági felzárkóztatásról kellene szólnia, nem a fejlődés koncentrációjáról
Cseke Attila: Románia területfejlesztési stratégiájának a gazdasági felzárkóztatásról kellene szólnia, nem a fejlődés koncentrációjáról
2017.12.06. | Szenátus

„Románia területfejlesztési stratégiája sok szempontból hiányos, és téves irányelvet követ. Noha 2035-ig meghatározza az ország sorsát, mégsem nyújt alkalmazható megoldásokat a valós problémákra. Meggyőződésünk, hogy a pénzügyi források elköltésében nem célravezető a koncentráció elvét követni, azaz tovább erősíteni az amúgy is fejlett és komoly gazdasági potenciállal rendelkező 8-9 nagyvárost, és hanyagolni az elmaradottabb településeket, régiókat. A területfejlesztési stratégiának a felzárkóztatás elvét kellene követnie, a kevésbé fejlett régióknak kellene a következő években nagyobb gazdasági és pénzügyi támogatást nyújtani. Az RMDSZ szenátusi frakciója 70 módosító indítványt nyújtott be a szakbizottságokban a stratégiát tartalmazó jogszabályhoz, amelyekben a hiányosságok pótlását és teljes koncepcióváltást kezdeményeztünk, ám ezeknek csak egy csekély részét fogadták el. A koncentráció irányelvét a szenátus nem volt hajlandó elvetni. Ezért az RMDSZ szenátusi frakciója a szerdai plénumi szavazáson nem támogatta a területfejlesztési stratégiát” – mondta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a felsőház plénumi ülését követően.


A romániai kisebbségi oktatásról és a gyűlöletbeszédről az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán
A romániai kisebbségi oktatásról és a gyűlöletbeszédről az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán
2017.12.01. | Jogi ügyek

A Pro Regio Siculorum Egyesület és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai a romániai magyarságot ért jogsértésekről, főként a médiában elhangzó gyűlöletbeszéd hatásairól, valamint az oktatásban felmerülő problémákról tájékoztatták az ENSZ Emberjogi Tanácsát a november 29. és december 1. között Genfben megszervezett 10. Kisebbségügyi Fórumon


Winkler: a nemzetközi kereskedelemből származó előnyöket minden tagállamnak ki kell használnia
Winkler: a nemzetközi kereskedelemből származó előnyöket minden tagállamnak ki kell használnia
2017.12.06. | Európai Bizottság

A nemzetközi kereskedelemből származó előnyök méltányosabb eloszlása a tagállamokban és EU-s régiókban, valamint a KKV-k tájékoztatása a szabadkereskedelmi egyezmények biztosította lehetőségekről – ezt a két témát érintette felszólalásában Winkler Gyula EP-képviselő kedden Brüsszelben, ahol az Európai Bizottságnál az Európai kereskedelmi politika napja alkalmából szervezett konferencián vett részt.   


Csép Éva Andrea: egy társadalom ereje és állapota az önkéntesen kifejtett munka tükörképe
Csép Éva Andrea: egy társadalom ereje és állapota az önkéntesen kifejtett munka tükörképe
2017.12.06. | Aktuálpolitika

Az önkéntesség világnapja alkalmából politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az önkéntes tevékenységek fontosságára Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei alsóházi képviselője a parlament plénuma előtt december 6-án.


Derzsi Ákos: megállítottuk a szakbizottságban a kollektív munkaszerződésekről szóló fölösleges törvénymódosítást
Derzsi Ákos: megállítottuk a szakbizottságban a kollektív munkaszerződésekről szóló fölösleges törvénymódosítást
2017.12.06. | Képviselőház

A kormány múlt hónap elején sürgősségi rendelet útján vezette be azt, hogy ezután minden vállalatnak kollektív munkaszerződést kell kötnie alkalmazottaival, függetlenül a munkavállalók számától. Ezt az előírást ebben a formában az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, mivel abszurd módon az egy alkalmazottal rendelkező cégekre, a családi kisvállalkozásokra is vonatkozik. Számukra is előírja a kollektív munkaszerződés megkötését. Úgy véljük, a jogszabály figyelmen kívül hagyja, hogy Romániában a cégek 91,5 százaléka mikrovállalkozás, azaz kevesebb mint 9 alkalmazottal rendelkezik. Esetükben nem tartjuk indokoltnak a kollektív munkaszerződést, már csak a fölösleges plusz ügyintézési teher miatt sem. Ezért a szenátus munkaügyi szakbizottságában kértem a korábbi, kollektív munkaszerződésekre vonatkozó törvényi előírások visszavezetését, azaz hogy csak a 21-nél több alkalmazottal rendelkező cégekre vonatkozzon a kötelezettség” – magyarázta Derzsi Ákos szenátor, a felsőház munkaügyi bizottságának tagja kedden, a testület ülését követően.


Támogatta a mentőautók vásárlásáról szóló jogszabályt az RMDSZ szenátusi frakciója
Támogatta a mentőautók vásárlásáról szóló jogszabályt az RMDSZ szenátusi frakciója
2017.12.05. | Szenátus

Az elmúlt években alig történt változás a mentőautópark gépjárműveinek lecserélése terén. Négy év alatt országszerte néhány mentőautót sikerült csak vásárolni, miközben az Országos Mentőszolgálat és a SMURD rohammentő-szolgálat járműveinek jelentős része elavult és lecserélésre szorul. Az utolsó nagy mentőautó-vásárlásra akkor került sor, amikor az RMDSZ az Egészségügyi Minisztérium élén megvalósította ezt, illetve az ezt követő közbeszerzési eljárás elindítását követően, amely szintén a Szövetség által kifejtett munka eredménye volt 2013-ban. Az RMDSZ továbbra is fontosnak tartja a mentőautópark gépjárműveinek felújítását, ezért minden olyan kezdeményezést támogat a parlamentben, amely során Románia felzárkózik a mentőjármű-vásárlás terén tapasztalt lemaradást illetően” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hétfőn, december 4-én azt követően, hogy a Szövetség szenátorai megszavazták azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely több éves keretszerződés megkötését teszi lehetővé mentőautók vásárlására.


RMDSZ: biztosítottuk a differenciált román képességvizsga és érettségi lehetőségét a magyar diákoknak (AUDIO)
RMDSZ: biztosítottuk a differenciált román képességvizsga és érettségi lehetőségét a magyar diákoknak (AUDIO)
2017.12.05. | Oktatásügyek

„Az RMDSZ frakcióinak összehangolt munkája eredményeként változatlan formában fogadta el a parlament immár másodjára a magyar diákok differenciált román kisérettségijére és érettségijére vonatkozó törvénymódosító javaslatunkat. Ez azt követően került ismét a törvényhozás asztalára, hogy az államfő alkotmányossági kifogást emelt az RMDSZ kezdeményezését is tartalmazó jogszabálycsomag egyes előírásai ellen. A szenátus plénuma döntő házként tárgyalta újra a törvénytervezetet, és ma elfogadta azt olyan formában, hogy annak szövegében megőrizte az anyanyelvi oktatásban résztvevő diákok román nyelvű speciális vizsgáira vonatkozó előírásokat. Reméljük, hogy ezzel végleg elhárul minden akadály a differenciált román nyelvű képességvizsga és érettségi bevezetése elől” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hétfőn, azt követően, hogy a szenátus plénuma megszavazta a 2016/96-os sürgősségi rendeletet törvényi erőre emelő jogszabályt, amely az RMDSZ módosító javaslatát is tartalmazza.