Nagy lendülettel indult Temes megyében Csáki-Gál Károly, Végvár RMDSZ színekben induló polgármesterjelöltjének kampánya.
A batarcsi vízvezeték kivitelezési munkálatait ellenőrizte a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Országszerte felháborodást váltott ki az Ungureanu-kormány által utalt támogatás visszahívása: mint ismeretes, az előző kormány április 3-án jelentette be, hogy az önkormányzatok adósságainak rendezésére támogatást utalt több önkormányzatnak, többek közt Kovászna megyének is.
Tisztújító közgyűlést tartott Romániai Könyvkiadók Szövetsége (Federaţia Editorilor din România - F.E.R.), amely a meghatározó hazai kiadókat tömöríti magában. A választások eredményeképpen Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója tagja lett a szövetség igazgatótanácsának.
Hétfő délután Victor Ponta miniszterelnök hivatalában fogadta a Michelin Romania vezérigazgatóját, Eric Fayidit. A találkozón részt vett Borbély Károly gazdasági államtitkár is.
Olyan várost szeretnék kialakítani, amely még kedvezőbb feltételeket biztosít az egyetemisták számára, amely szellős és barátságos, tele kávézókkal, bicikliutakkal – fogalmazott mai sajtóértekezletén Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a Maros megyei kampánnyitó rendezvényt követően nyilatkozott a sajtónak.
Kedden tett látogatást Bokor Tibor polgármesterjelölt irodájába Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere.