300 millió eurós keretösszegre pályázhatnak az agrárvállalkozások

300 millió eurós keretösszegre pályázhatnak az agrárvállalkozások

Elfogadta a román kormány pénteki ülésén azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek keretében 300 millió eurós támogatást kapnak a mezőgazdaságban dolgozó cégek. A pályázatot május 26-án nyitják meg. Az összeget az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma a Versenyképességi Operatív Programon keresztül biztosítja a Támogatás Romániának elnevezésű gazdasági mentőcsomag keretében.

„5 000 – 120 000 euróval támogatjuk a mezőgazdaságban dolgozó cégeket. A pályázatot május 26-án nyitjuk meg, és június végéig kötjük meg a szerződéseket. Célunk ezzel a támogatással többek között az is, hogy garantáljuk a román lakosság élelmiszerbiztonságát” – mondta Hegedüs Csilla, az Európai Projektek és Beruházások Minisztériumának államtitkára.

Az összeg jelentős része uniós forrásból, másik része pedig a román költségvetésből származik. A támogatásról szóló sürgősségi kormányhatározat-tervezetet az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériummal, valamint a Vállalkozásügyi és Turisztikai Minisztériummal közösen kezdeményezte.

A finanszírozást az agrár-élelmiszeripari ágazatnak nyújtják, a COVID-19 világjárvány okozta gazdasági válság leküzdésére.

A mezőgazdaságban tevékenykedő kis- és középvállalkozásoknak szánt mikrotámogatások összértéke 50 millió euró, míg a forgótőkére szánt támogatás összértéke 250 millió euró.

A rendelettervezet szerint ezekből az állami támogatásokból a KKV-k, mikrovállalkozások, engedélyezett természetes személyek, egyéni vállalkozások, társult mezőgazdasági szövetkezetek, mezőgazdasági szövetkezetek, termelői csoportok és szervezetek, illetve családi vállalkozások részesülhetnek.

5000 eurós mikrotámogatásban részesülhetnek: KKV-k, mikrovállalkozások, engedélyezett természetes személyek (PFA), egyéni vállalkozások (ÎI) és családi vállalkozások.

A forgótőke-támogatások a 2019-ben nyilvántartott forgalom alapján kerülnek elbírálásra, minimum 5000, maximum 120 000 euró értékben.

Részletek: https://bit.ly/3P5nX6C

kapcsolódó

Hírlevél