Az oltás igénylésére és segítségnyújtásra kéri a MIÉRT a fiatalokat

Az oltás igénylésére és segítségnyújtásra kéri a MIÉRT a fiatalokat

Generációnknak meghatározó eleme a koronavírus-járvány, számtalan problémát okozva és megnehezítve mindennapjainkat. A Magyar Ifjúsági Értekezlet most a fiatalok segítségét kéri: tegyenek azért, hogy mihamarabb legyőzhessük a járványt. A MIÉRT fiatalokat célzó oltáskampányában a veszélyeztetett lakosság tájékoztatására és az oltás fontosságára helyezi a hangsúlyt – két olyan területre, amelyben az ifjú generációnak jelentős szerep jut.

„Az online térre való költözés a fiatal generáció számára sem a legideálisabb. Kimaradnak a szocializálódás pillanatai akár már kisiskolás korban, pedig talán ekkor a legfontosabb a közösség jelenléte. Nem beszélve arról, hogy egy teljes generáció tanulmányait pecsételi meg a kéretlen online oktatás” – emlékeztetett Bogya Anna projektkoordinátor. Hozzátette: éppen a generációs tényező miatt kapta a VacciNation nevet a MIÉRT oltáskampánya.

„Mindannyian várjuk már, hogy visszatérhessünk a régi kerékvágásba, hogy találkozhassunk, hogy eseményeket szervezhessünk és rendezvényeken vehessünk részt, hogy kimozduljunk a számítógép elől és élőben is együtt lehessünk. Ennek elérésére jelen pillanatban az a legjobb megoldás, ha minél többen beoltatjuk magunkat. Arra bátorítok mindenkit, segítsen idősebb vagy krónikus betegségben szenvedő ismerőseinek az online regisztrációban, és amint teheti, igényelje az oltást. Csak így győzhetjük le a járványt” – hangsúlyozza Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.

2020 tavaszán, a koronavírus-járvány első hullámában a fiatalok különböző szervezeteken keresztül aktívan segédkeztek: elmentek bevásárolni, gyógyszert kiváltani vagy akár számlákat befizetni az idősebb korosztálynak. Sokaknak nehézséget jelent az online regisztráció, a veszélyeztetettek egy része nem internetfelhasználó, és most, hogy mindenki számára nyitottá vált az oltásra való regisztráció lehetősége, félő, hogy az idősebbek és a krónikus betegek háttérbe szorulnak.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet ezért arra biztatja a fiatalokat, hogy tájékoztassák éltes ismerőseiket, hívják fel a figyelmüket az oltás fontosságára és segítsenek nekik a regisztálásban.  A következő hetekben friss információkkal, fiataloknak szóló tartalmakkal készül a szervezőcsapat, érdemes követni a MIÉRT Facebook-oldalát!

kapcsolódó

Hírlevél