Azonos célok megvalósításáért dolgozik az RMDSZ Nőszervezete és az erdélyi magyar egyházak nőszövetségei

Azonos célok megvalósításáért dolgozik az RMDSZ Nőszervezete és az erdélyi magyar egyházak nőszövetségei

Az RMDSZ Nőszervezetének kezdeményezésére november 16-án virtuális kerekasztal beszélgetést tartottunk az erdélyi magyar egyházak nőszövetségének vezetőivel. A párbeszéd témája a járványügyi intézkedések megszorításaiból fakadó közösségi gondok és elvárások összegzése, illetve közös megoldási lehetőségek keresése.

A tanácskozás során a nőszövetségek testületei beszámoltak kezdeményezéseikről, tevékenységükről. Az RMDSZ Nőszervezete a márciusban elindított Halljuk Egymást! – telefonos szolgálatot, és a Segíts okosan! – adománygyűjtő akciót ismertette, hangsúlyozva annak szükségességét, hogy a késő ősz és tél folyamán ezeknek a tevékenységeknek a további kiterjesztésére van szükség. Az RMDSZ Nőszervezete és az erdélyi egyházak nőszövetségei között 2017-ben jött létre együttműködési megállapodás, amely alapot nyújt a szervezetek helyi szintű partnerségéhez.

„Céljaink szinte azonosak, segíteni, támogatást nyújtani közösségünk rászoruló tagjainak, a lelki támasztól egészen a gyógyszer,- és élelmiszerszükséglet ellátásáig, a naprakész információ biztosításától az elszigeteltség enyhítéséig. Ennek érdekében felkértük az egyházi nőszövetségeket, hogy csatlakozzanak a Halljuk Egymást!, és a Segíts okosan elnevezésű akcióinkhoz, hiszen együtt, közösen hatékonyabbak, eredményesebbek tudunk lenni, és segítő szándékunk több mindenkihez ér el” – nyilatkozta Biró Rozália. A megbeszélésen részt vettek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Bihar és Szatmár megyei katolikus nőszövetségek, az Evangélikus-Lutheránus, Unitárius, és a Baptista Egyház nőszövetségeinek vezetői.

 

 

kapcsolódó

Hírlevél