Császár Károly Zsolt: operatívabb lehet a döntéshozatal folyamata az önkormányzatokban

Császár Károly Zsolt: operatívabb lehet a döntéshozatal folyamata az önkormányzatokban

Megszavazta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely felgyorsítja az önkormányzatokban a döntéshozatal folyamatát. „Meg kell hozni minden olyan intézkedést, amely az önkormányzatokat segíti munkájukban. A jelenlegi jogszabálytervezet felgyorsítja a helyi tanácsok munkáját és továbbra is lehetővé teszi, hogy az állampolgárok beleszóljanak a közügyekbe” – mondta Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Szatmár megyei szenátor.

A közigazgatási átláthatóság érdekében az önkormányzatok minden folyamatban lévő határozattervezetet kötelesek közzétenni 30 nappal a megtárgyalása előtt a saját honlapjukon, az intézmény épületében egy erre kijelölt helyre, illetve azoknak a személyeknek a rendelkezésére bocsátani, akik igényelték a tájékoztatót, továbbá az üzleti szférának és egyesületeknek. Az eddigi hatályban lévő jogszabály értelmében függetlenül attól, hogy érkezett be módosítási javaslat vagy sem egy tervezettel kapcsolatban, az önkormányzatnak kötelezően meg kellett várnia a 30 napos határidőt, mielőtt napirendre tűzhetett egy határozattervezetet. A jelenlegi sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvénytervezetet a szenátus közigazgatási bizottságában úgy módosították, hogy amennyiben a tervezetek publikálásának napjától számolva az eddig is érvényes 10 napig nem érkezik be módosítási javaslat vagy észrevétel, a helyi tanácsok nem kell kivárják a 20 napot azért, hogy napirendre tűzhessék a határozatot. Amennyiben 10 nap alatt érkezik be módosítási javaslat vagy közvitára kerül sor, a helyi tanács a közzétételtől számolva 30 napra tárgyalhatja a tervezetet.

Császár Károly Zsolt Maros megyei szenátor, a szenátus közigazgatási bizottságának elnöke elmondta: „a módosított időtartam nem vonja meg a hozzászólás jogát attól, akinek szándékában áll véleményét kinyílvánítani egyes határozattervezettel kapcsolatosan, nem csorbítja a folyamat átláthatóságát, hiszen továbbra is elérhetőek lesznek ezek az információk. A jelenlegi módosításnak köszönhetően el fogjuk kerülni a fölösleges várakozási időt, és ösztönözzük az operatív munkát a helyi tanácsok esetében.”

A jogszabálytervezet esetében a végső döntést a képviselőház plénuma hozza meg, majd az államelnöki kihirdetést követően léphet hatályba.

kapcsolódó

Hírlevél